Munkálkodni magunkért

Amikor kisgyerekek voltunk, óvodások vagy általános iskolások, biztosan mindannyiunknak feltették azt a kérdést, hogy mi leszel, ha nagy leszel? Akkor ki-ki a kedvenc foglalkozásából, illetve a szülők által belénk sújkolt foglalkozásból választottunk egyet. A fiúk általában rendőrök, tűzoltók, mozdonyvezetők, vagy kamionosok szerettek volna lenni, a lányok pedig leginkább az óvónő, tanár, táncosnő szakmák közül választottak. Abban viszont mindenkinek a véleménye megegyezett, hogy bármi is lesz a foglalkozása, a lényeg, hogy milliomos legyen.

Már akkor is a pénz volt a központban, mint ma, s nagyon kevesen vannak azok, akik azt a szakmát választották, választják hivatásuknak, mellyel tényleg foglalkozni szeretnének, hiszen nem ez az elsődleges dolog, hanem a fizetés. Az az első, hogyha bekerülünk egy munkahelyre, hogy mennyit fogunk keresni, s nem az, hogy mit kell ott tenni. Pedig mennyivel hatékonyabb, s jobb minőségű lenne a munkavégzés, ha mindenki azt csinálná, amit szeret, s természetesen megkapná érte a megérdemelt fizetést.

Nekem mindig azt mondták, hogyha nem tanulok, akkor majd mehetek kukoricát kapálni, aztán elvégeztem az iskolát, s majdnem mehettem is kapálni. Mert évek teltek el, s a sok évvel ezelőtt rossznak tartott feladatot is szívesen vállalnánk, csak legyen valami.

Ezért keveredtek össze az emberek a foglalkozások tekintetében, sokszor nem azt csinálják, amit tanultak. Így fordul elő, hogy tanár, óvónő dolgozik egy gyártósoron, s a szakács néha kőművesként állja meg a helyét. Több lábon kell állni, csak néha nem tud annyi lábunk lenni,a mennyi elég a mai világban. Szerencsés az az ember, aki egy szakmával el tud helyezkedni, s biztosnak mondható állásra talál.

Így visszagondolva a gyerekkorban feltett kérdésre, s annak aktualitására, láthatjuk, hogy ma már nem csak a gyerekek, de a fiatal felnőttek körében is aggodalmas kérdéssé vált. Nem lehet tudni, merre induljunk. Jobb csak úgy sodródni valamerre, s amikor látjuk az irányt akkor elkezdeni tanulni, s képezni magunkat annak irányába, merre a sors vitt.

Én azt gondolom, hogy egyik munka sem jobb a másiknál, hiszen minden feladatot el kell látni. Gyerekeket nevelni, tanítani kell, élelmiszert elő kell állítani valamiből, s azt el kell adni az emberek számára, stb. Ezért nem értettem, s nem értem ma sem, hogy miért vannak olyan óriási különbségek a fizetések között. Hiszen, a 8 órában dolgozók 8 órát a munkával, munkahelyen töltenek, s egyformán tesznek a saját területükön azért, hogy megéljenek, Az egyik mégis kétszer annyit is keres, mint a másik. Bár értem én kellenek a különbségek, de nem ekkora. Magyarországon ma az átlag fizetés bruttó 200.000 körül van, az átlag ember mennyivel van ezalatt?! A környezetemben inkább az utóbbi körbe tartoznak, pedig évek óta dolgoznak.

A lényeg, hogy nincs választásunk, dolgoznunk kell, hogy megéljünk, s örüljünk, ha van hol ezt megtenni, s ha hiszünk abban, hogy ezáltal jobb lesz, akkor sikerülni is fog, mert csak így lehet.

Teemy