Adni, adni, adni

Bár hó még nincs, kétség sem férhet hozzá, hogy kezd eluralkodni rajtunk az ünnepi érzés. Előkerültek az ünnepi díszek, mézes süti illata száll a levegőben, és magunkban azon morfondírozunk, hogy vajon mennyire fognak örülni szeretteink az ajándékaiknak. Meg-megrázzuk a hógömböt a polcon, és titokban reménykedünk, hogy szentestére havazni fog. Mert az úgy szép.

Szerencsések vagyunk, ha ilyen az adventünk. Felnőttnek érezheted magad, ha inkább annak örülsz, hogy adhatsz, mint kaphatsz. Szerintem nem lehet elég korán elkezdeni a gyerekeket adakozóvá, önzetlenné nevelni. Tudom, tudom, ez a világ nem erről szól mostanában, de én nem vagyok hajlandó behódolni az alattomosan terjesztett depresszív és lehangoló híreknek és annak a szemléletnek, hogy ez a világ egy pocsék hely és jövőre csak még rosszabb lesz. Egyszerűen csak azért sem. Akinek gyereke van, annak jövője van, amit alakítania kell és gondoskodnia róla. Felelőssége és feladata van, innentől kezdve pedig mondhat bárki, amit csak akar, jószívűvé nevelem az enyéimet, ha tetszik, hanem. Egyszerűen hiszek a jóban és a jóságban. Ez van. És talán éppen ezért ilyenkor karácsonykor jön el az ideje annak is, hogy a tágabb környezet iránt is tegyünk valami jót. Átutaljunk egy kis pénzt egy szimpatikus és megbízható alapítványnak, összeállíthatunk egy kis csomagot a Mikulásgyárnak (a Posta ingyen továbbítja nekik), vagy elmehetünk karácsonyi dalokat énekelni és verseket mondani az idősek otthonába. De az is bőven elég, ha őszintén boldog ünnepeket kívánunk, és a szemébe nézünk a szomszédunknak, vagy a fáradt bolti eladónak. Sőt, az is ajándék, ha türelmesek vagyunk egymással a bevásárló körutakon. Mindegy, hogy mit, csak adjunk valamit, valami jót egymásnak, önzetlenül, igaz és tiszta szívvel.

Én most ezt a gondolatot adom nektek útravalóul.

Boldog készülődést és örömteli várakozást kíván:

Nóra