És mit ad Isten, felnőtt lettem én is, nekem is lettek gyerekeim, és azt vettük észre, hogy mi is ugyanezeket a sablonokat mondjuk, ha összefutunk valahol az ismerőseinkkel. Mert az idő gyermekkorunkban valahogy másképpen telik. Sokkal lassabban, úgy érzem. Nagyon hosszúak a nyári szünetek, és nagyon lassan telik az iskola is. Mindig várjuk, hogy valami végre történjen: felső tagozatosok legyünk, középiskolába járjunk, stb. Így utólag visszatekintve persze nagyon hamar eltelt az általános iskola, a középiskola és az egyetem is.
Onnantól pedig, hogy gyermekünk születik szinte repül az idő. Azt vesszük észre, hogy már megfordul a kisbabánk, felül, kibújtak az első fogacskái, már jár és szalad és egyre több gyertya ég a szülinapi tortáin. És amikor összefutunk egykori iskolatársainkkal, valóban csak azt tudjuk mondani, hogy mekkorát nőtt ez a gyerek, és hogy repül az idő!
És ahogy öregszünk és talán bölcsebbek is leszünk az idővel, úgy be kell látnunk, hogy ezek a közhelyek már nem is olyan utálatos szófordulatok, hanem a mindennapi létezés alapgondolatai. Olyan esszenciák, amelyek magukba sűrítik elődeink bölcsességét és életük tanulságait.
A végére pedig még annyit, hogy csak egészség legyen, a többit majd megvesszük.☺
Nóra