in

Emlékezés az áldozatokra

120226jobbik

120226jobbikA kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg szerte az országban a tegnapi nap folyamán. Az országos rendezvénysorozat Budapesten a Terror Házánál kezdődött még tegnap reggel. Szarvason a Milleniumi emlékmű melletti Körös-parton felállított kopjafánál emlékezett meg este hatkor a Jobbik szarvasi szervezete. 65 éve, 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogtalanul és hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát. 2000-ben nyilvánították február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává.

Gajdos Attila, a Jobbik helyi elnöke, megjegyezte, hogy úgy néz ki, hogy csak a Jobbik érzi úgy, hogy erről a napról meg kell emlékezni, aminek világszinten százmillió áldozata volt, és aminek Szarvason is szenvedői. A diktatúra alatt tönkretették a polgárságot és a gazdálkodó réteget, és kialakítottak egy ateista rendszert, mondta a Jobbik első embere, majd sajnálkozását fejezte ki, hogy az elmúlt húsz évben nem sikerült egy olyan országot létrehozni, ahol érdemes lenne élni.

Az emlékezést, amire többen családosan érkeztek, koszorúzás és gyertyagyújtás zárta.

20120225-_MG_9121
20120225-_MG_9122
20120225-_MG_9126
20120225-_MG_9132
20120225-_MG_9136
20120225-_MG_9138
▶ Galéria megnyitása

Vélemény, hozzászólás?

120225kresz

Országos döntőben a benkás diák!

120226kezi

A Gyula nyerte a felkészülési tornát