Zima Edina bevezetőjében a hangszer eredetét, régi formáját, üldöztetését, majd a múlt századi átalakítását bemutatva ismerhettük meg a mai Shunda-tárogatóhoz. A tárogatót a Rákóczi-szabadságharc bukása után betiltották, sőt begyűjtötték és megsemmisítették, mert az osztrákok úgy gondolták, hogy amíg szól a tárogató, addig él a szabadságharc eszméje. Nemcsak a magyarok, de erdélyi románok, délszlávok is népi hangszerükként tartják számon. Az akkori hangszer különbözött a most hallottól. A tárogató a XIX. században nyerte el maihoz hasonló formáját. A szép hangú zeneszerszámon mára sajnos már csak mintegy százan játszanak.
Az est folyamán Bohák Endre bemutatta a mélyhegedű egy speciális változatát, a három húros brácsát. Ezt a hangszert kizárólag a magyar, román és a cigány népzenében használják, főként Erdély területén. Dallamot nem játszanak rajta, túlnyomó többségben hármashangzatok megszólaltatására használják. A zenekarban betöltött szerepe alapján legfőbb feladata a ritmizálás Ezt az teszi lehetővé, hogy a húrláb egyenesre van vágva, ekkor a vonó egyforma magasságú húrokkal érintkezik, így szinte egyszerre szólalnak meg.
A képeket Kozma Ákos készítette.
