Amikor először olvastam ezt a könyvet még nagyon fiatal voltam, de már akkor nagyon megérintett az az érzékenység, amellyel Lonrenz a kutyáról ír, ahogy megfigyeli őt és ahogy szereti őt. Már akkor is éreztem, még ha szavakba nem is tudtam volna önteni, hogy az állatokkal való kapcsolat egy olyan kincs, amit embertől nem lehet megkapni. Mert ez más, ez valahogy nem hasonlítható semmilyen emberi viszonylathoz.
Sosem értettem azokat, akik azt állították, hogy az állatoknak nincs lelke. Aki már nézett egy bántalmazott kutya szemébe, vagy látta, hogy milyen hűséges tud lenni egy kutya, az amúgy vadállat gazdájához, érti mire gondolok.
Kinek ajánlom ezt a könyvet? Azoknak, akik szeretik és azoknak, akik nem szeretik az állatokat, mert rengeteget tanulhatnak önmagukról, az emberről, aki csak elvesz ebből a világból. És azoknak, akik szívesen rácsodálkoznak arra, hogy milyen csodálatos társat adott nekünk a teremtés a kutyák személyében. Ajánlom ezt a „macskás” embereknek is, mert az állatok szeretete nem olyan szeretet, amely elválaszt és kizár bárkit is. ☺
{jomcomment}