Menu
in

Közlekedésben a legjobb

120419kresz

120419kreszSzarvasi győzelem az Országos Közlekedési Ismeretek Verseny döntőjében!

2012. április 12-14. között rendezték meg Szeghalmon a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az ORFK, a Kulturált Közlekedésért Alapítvány és az Oktatási Hivatal közreműködésével a 4. és a 8. osztályos tanulók részére az Országos Közlekedési Verseny döntőjét.

Békés megyét a 8. osztályos korcsoportban a szarvasi Podani Milán képviselte, aki a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanulója.

Húsz csapat részvételével, igazi szeszélyes áprilisi időjárási viszonyok között kezdődött az első nap programja. Volt itt napfény, eső, sőt még jégeső is, amely még a verseny indítását is késleltette.

Az első kategóriában 20 perc alatt, térkép alapján kijelölt útvonalon kellett haladni, különböző közlekedési szituációkat megoldani (pl. rendőri karjelzéssel is nehezítve) úgy, hogy a versenyző minden pontozási csomópontot érintsen. Ez a kategória volt az úgynevezett „szabályossági versenyszám”. Itt a KRESZ pontos szabályait megtartva a biztonságos, kulturált kerékpáros közlekedés volt a szempont a szigorú zsűrinél.

Majd a második nap tartogatta az igazi izgalmakat. Itt először KRESZ elméleti tudásukat mérték össze a versenyzők egy speciális, erre az alkalomra készített teszt lapon. Ezt követte a harmadik versenyszám, amely az „ügyességi” pálya volt. Itt a versenyzők a jármű feletti uralmukról tettek tanúbizonyságot egy 13 akadályból álló, nehezített pályán, amely nem csak kiváló egyensúlyérzéket, hanem komoly koncentrálást is igényelt.

A verseny izgalmait jó hangulatú kiegészítő programok tarkították, így sikerült a versenyzőket és felkészítőiket a legjobb teljesítmény eléréséhez segíteni. A verseny lebonyolítása gördülékenyen zajlott, a szervezők kiváló csapatmunkában teremtették meg az országos döntő színvonalát.

A három nap eseményeit összegezve: Milán a „szabályossági” fordulóban különdíjat kapott, összetettben pedig első helyen nyerte az országos döntőt. Végig nagyon fegyelmezetten, sportszerűen versenyzett, méltán érdemelte ki a versenyzőtársak és a közönség nagy tapsát.  Ő az első szarvasi diák, aki ebben a kategóriában országos első helyezést ért el.

A kemény munkát azonban csak rövid pihenő követi. A napokban újabb versenysorozatok indulnak és Milán ezeken is szeretne bizonyítani. A versenyekre való felkészülésben édesapja Podani Mihály segíti, aki a felnőttképzésben, a járművezetők vizsgáztatásában már több évtizede a biztonságos, balesetmentes közlekedésért dolgozik.

Köszönjük a pedagógusok támogatását, a diákok szurkolását. Szép volt, Milán!!!

P Mné

Leave a Reply

Exit mobile version