Menu
in

Menetrendváltozás

120421vasut

A vasutat övező felfokozott hangulatban a hét folyamán megnyilatkozott polgármesterünk is. A MÁV-nak az a feladata, hogy gazdaságosan szolgáltasson. Neki az a feladata, hogy a lakosok érdekeit szolgálja. A kettőt valahogy szinkronba kell hoznia, ezért Babák Mihály a sajtón keresztül a lakossághoz fordult azzal a kéréssel, hogy jelezzék neki, hogy milyen járatokra lenne továbbra is szükség, akár napra lebontva is. A MÁV ugyanis továbbra is állítja, hogy nincs utas. Ha ez igaz, akkor nincs miért tiltakozni, mondta városunk első embere. Ha mégis van utas, akkor neki és a képviselőknek van munkája, közben kell járniuk a lakosság érdekében. Nem tüntetnek, – ami furcsán is nézett volna ki jelen esetben, – hanem igényt mérnek fel, hogy valóban olyan járatot szüntetett-e meg a MÁV, amit éppen használnak a lakosok a város megközelítésére vagy elhagyására.

 

A tájékoztató a Vasútállomás peronján történt, ahol tényleg semmi sem zavarta azt, még egy tehervonat sem. A teherszállítást, polgármesterünk szavaival élve, a liberális kormányzás régen szétverte. Babák Mihály kérte a lakosokat, hogy az itt letölthető igényfelmérő kitöltésével segítsék munkáját.

Leave a Reply

Exit mobile version