Az iskola diákjainak rövid táncos-énekes előadása után elköszönt tőlük intézményvezetőjük, Kohut Andrásné, valamint polgármesterünk Babák Mihály is, majd a legtehetségesebb diákok jutalmazásával folytatódott a ballagás.
Az idő ezen a hétvégén is megpróbálta optimizmussal feltölteni az önálló élet kapuján belépő fiatalokat. A verőfényes napsütés csalóka illúziót kelthet bennük, odakint nem olyan fényes a helyzet. Talán sohasem lesz olyan gondtalan életük, mint diákéveik során, a szülői védőháló alatt.
Innen már csak előre érdemes tekinteni, és a célokat szem előtt tartani, ha sikereket akarnak elérni az életben, amihez sok sikert kívánunk nekik!