Nóra
Gondolom nem szorul magyarázatra a cím. De ha valakinek mégis, akkor elmondom, hogy a XX. század egyik legnagyobb írójának egyik művéből idéztem. Bohumil Hrabalról van szó, talán a mostani generáció is hallott már róla. A fenti idézet pedig az egyik (ha nem a) legismertebb művéből, a Sörgyári capriccio-ból származik. Jellemző, hogy Hrabalnak olyan képszerű minden egyes műve, és minden figurája, hogy nem nehéz filmre vinni. Annyira átütő erejű a leírása, hogy szinte kiált a filmvászon után.
Van ebben a kisregényben, és a filmben is egy olyan nosztalgikus hangulat, ami szelíd bájjal cirógatja az ember lelkét és szívét, mint a frissen kisült bukta a nagymama édes illatú konyhájában. Kicsit régi, kicsit kopott, avítt, ócska, lepattogzott, poros, elfeledett, de életteli derű sugárzik belőle. Megmosolyogni való, de nem nevetséges. És épp ez a lényeg: oly módon emléket álltani az elveszettnek, hogy az vidámsággal töltsön el és ne szomorúsággal.
Kinek ajánlom ezt a könyvet? Annak, aki szereti a sört. Vagyis minden korosztálynak, mert mindenki talál benne valami üdítőt, vicceset, szórakoztatót és tanulságosat. Ha mást nem is, de azt megtudhatjuk Pepin bácsitól, hogy mi a búskomorság ellenszere! ☺
Nóra
{jomcomment}
