Nóra
Ha röviden akarjuk megválaszolni ezt a kérdést, azt mondjuk, hogy magyar az, akinek fáj Trianon. De ez nagyon homályos és kevéske válasz. Egyáltalán: létezik olyan válasz, amely megnyugtató és igaz?
Valószínűleg nem. Mert annyi minden határozza meg a nemzeti identitásunkat, hogy szinte lehetetlen számba venni. Ott van a származás, a családi nézet, a politikai elköteleződés, a baráti társaság befolyása, a történelmi ismeret és tapasztalat és még hosszan sorolhatnánk.
Nehéz ezzel a témával foglalkozni úgy, ne bántsunk meg senkit. Mert hogyan is lehetne elítélni azt, aki keres valamit, amihez kötődhet, és éppen ezért könnyen belefut olyan helyzetekbe, amelyek reá nézve cikisek. Mondok egy példát: NAGY MAGYARORSZÁGOS felségjelző matrica egy francia autón. Ugye értitek mire gondolok?
Vagy egy másik: azért megy el valaki a Csíksomlyói búcsúra, mert az olyan nemzeti dolog. Nincs azzal semmi baj, ha valaki elmegy erre az elsősorban vallási ünnepre, de az már gond, ha nem ragad rá a koszon kívül más. Nagyon jó dolog megérezni az ottani magyarok szeretetét, az együvé tartozás érzését. Itthon ez talán nem is menne, de fontos tudni, hogy minek hol a helye.
Magyarnak lenni szerintem nem azt jelenti, hogy felvágunk a magyarságunkkal, hanem azt, hogy büszkén, de nem másokat heccelve, a mieinkért alázatosan dolgozva élünk. Mindenféle nevetséges magamutogatás helyett legyen tudás és elfogadás. Munka, eredmények és büszke önérzet. Mint ahogy végignéztünk ezen a héten az úszóinkon és a magyar himnuszt hallva eltöltött bennünket a büszkeség és az öröm. Hogy jó megtapasztalni azt, hogy magyarnak születtünk. Egyfajta csendes derű és bölcsesség. Ami nem bánt másokat és nem kirekesztő – hiszen Magyarország (helyzetéből és történelmi öröksége révén) mindig is befogadó ország volt.
Úgy vélem a szélsőséges(nek nevezett) megnyilvánulások mélyén valóban ott a vágy magyarságunk megélésére, de ez sajnos csak olaj a tűzre olyan társadalmi viták esetében, amelyek a Magyar Gárda, a cigány gyilkosságok és egyéb ügyek miatt robbantak ki.
Nincs értelme hergelni és borzolni a kedélyeket, mert ezek éppen a fontos dolgoktól vonják el a figyelmet. Az elfogadásról, a tiszteletről, a megbecsülésről és a folyamatos tanulásról, tapasztalásról. Magyarnak lenni örökös küzdelem és harc, de nem (csak) a csatatereken: sokkal inkább az elme és a tudás terén. Gondoljunk csak bele hány tudóst és korszakalkotó találmányt adtunk a világnak, milyen sok olimpiai bajnokunk, hungarikumunk van, milyen lenyűgöző helyet hívhatunk a hazánknak.
Ha jobban körülnézünk, rengeteg dolgunk van még: az ismeretek, a kultúra, a történelem átadása az utánunk jövő nemzedéknek. Hogy folyamatosan arra sarkalljuk őket, hogy a becsületes munka, a kitartás és az összefogás meghozza gyümölcseit. És akkor már nem fogjuk azt a kegyetlenül mardosó fájdalmat érezni a szívünk táján június 4-én, hiszen az a sok értelmetlen halál és szenvedés már nem lesz hiába való. Ugye nem lesz?
Nóra
