Pekka Simojoki néhány évet Afrikában töltött, ahol szülei misszionáriusként dolgoztak. 15 éves korában került Európába, ahol két-három év múlva, éppen rocksztár-ambíciókat dédelgető ifjúként futott össze Istennel, és azóta együtt lógnak világszerte. Az afrikai gyermekkor nem múlt el nyomtalanul, az ottani dallamok vissza-visszatérnek dalaikban, amiket angolul, finnül és afrikai nyelven adtak elő, de akár énekelhettek volna magyarul is, mert Pekka Simojoki kapásból mondott három olyan szót, viszi-víz, kesz-kéz, szarvi-szarv, amit ha nagyon akarunk, elfogadunk hasonlónak, de kevés a mostanában elég ingatag lábakon álló finn-magyar rokonság bizonyítására.
Ezen az estén búcsúzott az Et Ceterától az együttes basszusgitárosa. Pekka Simojoki meg is jegyezte, hogy ennél szebb helyet keresve sem találtak volna az alkalomnak.