A látogatás elején Dr. Jeney Zsigmond, a HAKI megbízott főigazgatója köszöntötte nagykövet urat, valamint Nguyen Trung Dung urat, a Nagykövetség kereskedelmi tanácsosát és Nguyen Cong Thanh urat, a Minito kereskedelmi cég elnökét. A HAKI tevékenységét bemutató előadásában kitért a HAKI legfontosabb kutatási területeire, miközben kiemelte a korábbi vietnami eredményeinket és bemutatta a jelenlegi együttműködéseket.
„Vietnam a HAKI stratégiai partnere, ezt szeretnénk tovább erősíteni a jövőben, ezért nyitottak vagyunk az együttműködésekre. Ehhez meg kell találnunk a biztos pénzügyi hátteret is„ – mondta el Dr. Jeney Zsigmond.
Dr. Váradi Lászlóa Vietnami halfajok magyarországi tenyésztésének lehetőségeiről tartott előadást. Kiemelte, hogy a HAKI-ban már korábban is folytak kutatások a legnépszerűbb halfajok termelését illetően. Korábban jó tapasztalataink voltak a tilápia intenzív termelésével kapcsolatban, illetve megpróbáltuk a mászó sügér behozatalát is. Elmondta, hogy a trópusi halfajok esetében be kell tartani a legszigorúbb biztonsági előírásokat, hogy a halfajok ne okozhassanak károsodást a természetes élővilágban.
Dr. Váradi László kifejtette, hogy „a halfajok zárt rendszerű tartása, figyelembe véve a piaci lehetőségeket, sikertörténet lehet, ehhez létre lehet hozni egy vállalatot, illetve egy bizottságot, amely felfedheti az esetleges veszélyeket és megoldásokat találhat a felmerülő problémákra.”
A bevezető előadások után a HAKI kutatásvezető munkatársainak lehetőségük nyílt arra, hogy a nagykövet úrral és kollégáival egyeztessenek a magyar-vietnami együttműködési lehetőségekről.
Ezután Dr. Müller Tibor vezetésével a vendégek megtekintették a Szarvas-Fish Kft. intenzív afrikai harcsa nevelő telepét, ahol betekinthettek a gazdaság legújabb egységeinek működésébe is.
A program a HAKI Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratóriumának bemutatásával folytatódott, ahol bemutattuk a legmodernebb analitikai műszereinket, illetve a laboratórium működésének egyszerűsített folyamatát. Penczi András elmondta, hogy „a HAKI KAK Vizsgáló Laboratóriuma folyamatosan a megrendelők rendelkezésére áll, víz-, talaj- és növényminták korszerű analízisével”.
A program végén Ngo Duy Ngo, nagykövet urat és kollégáit a HAKI a szarvasi Halászcsárdában látta vendégül, ahol alkalom nyílt a megbeszélések kötetlenebb formában való folytatására is.