in

Szezonkezdő hatos

120819hunyadi

120819hunyadiMár a pályától kétszáz méterre érződött, hogy ez győztes mérkőzés lesz. Bundáról szó sem volt. A bográcsban egy bundájától megfosztott birka főtt á la Lajos bácsi. A pörkölt egész környéket beterítő illatán érződött, hogy lassan lehet teríteni. Talán a sportgasztronómiában is járatos bírók erre való tekintettel már tíz perccel a kitűzött kezdési idő előtt, megelőzendő a pörkölt szétfőzését, összefütyülték a csapatokat és miközben a hangszóróból Pisze bácsi folyt, felvezették a két csapatot a pályára. Pontosabban hármat, mert a hazaiak egy-egy utánpótlás játékosnak fogták a kezét, akik között voltak olyan aprók is, hogy a rövidnadrágjuk is bokáig ért. Igazán szép gesztus volt a vendégek részéről, hogy az üdvözlés után mindkét hazai csapat minden tagjával kezetfogtak.

A sípszó után olyat láttunk a hazaiaktól, amilyet egész szezonban szeretnénk. Az első pillanattól kezdve nyomás alatt tartották a csorvásiak kapuját. Már a harmadik percben egy olyan lövés, talán Kiss Lacié, csattant a vendégek kapufáján, amit a szentandrási szemek bent láttak, de a bíró sípja néma maradt. A szentandrási közönséget nem hagyta sokáig keseregni a kimaradt gólon a születésnapos Tóth Attila, aki bevágta az első szentandrási gólt. Néhány perc elteltével a csorvási kapus, Maczák Máté hatalmas védéssel mentette meg csapatát a másodiktól, majd ismét néhány perc múlva Bódi szöglete csavarodott kis híján a vendégek kapujába.

Aztán a 36. perctől kezdve nagyjából egyenletesen elosztva érkeztek a gólok a csorvási kapuba. Ekkor Rácz Rajmund, az 52-ben Kiss László, 57-ben és a 70-ben a Tóth helyére beállt Ugrai Sándor, 62-ben Bódi László rezgette meg a hálót úgy, hogy közben második sárgalapja után Csípai Csaba a 65. percben mehetett tusolni.

Szép szezonkezdést láthattunk a Hunyaditól. Reméljük, hogy a lendület kitart az egész évadban.

Vélemény, hozzászólás?

120818lapis

Rekord Lapis Erikával és Piaffal

120820christo

Megérkezett Monte Cristo grófja