„A Les Préludes előjátékot jelent ám Liszt az egész élet érzelmi hullámzását jeleníti meg benne. Az emberi élet nem más, mint a halál előjátéka”. „A darabban az örök sorskérdéseivel foglalkozó, az ember érzelmei, eszméi, küzdelmei szólalnak meg, hol sejtelmesen, hol kirobbanó erővel.” Írja a színház ismertetője. A fiatal művészek még életük elején tartanak, és még a fiatalság erejével, lobbanékonyságával táncoltak annak a műnek a zenéjére, amit Liszt 43 évesen írt meg.
A fából faragott királyfi Bartók Béla második színpadi műve. Egy mese, ami inkább illet a fiatal táncosokhoz, hiszen szerelem, féltékenység, konfliktusok álltak a történet középpontjában.
Mindkét művet igazán energikusan, szívhez-szólóan táncolták el. A díszlet egy lejtő volt mind két műben, ahová a táncosok felszaladtak, felmentek és lecsúsztak, leszaladtak mindezt a legtermészetesebb módon. Nem kis erőnlét kell, hiszen maga a tánc sem kevés energiát vesz ki a táncosokból, de a fiatal táncosok mindezt játszi könnyedséggel tették. A táncosok: Balogh Zsolt, Emődi Attila, Homolya Patrícia, Kelemen Dorottya, Kiss Levente, Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Tóth Karolina.
A legjobb díjazott között volt a Fából faragott királyfi koreográfusa Topolánszky Tamás és az ifjú művésznő kategóriában két fiatal művésznő Kőhalmi Viktória és Homolya Patricia. Az est végéről nem maradt el vastaps, és a virágkosár sem.
Az idei évad négy táncszínházat mutatott be. Az ExperiDance három produkciója a néptánc elemit használja feldolgozásai során. Az egriek a színpadi tánc elemit művelik. Szarvason táncszínház ritkán van. A tánc szeretetére Csasztvan Andrásnak köszönhetően a néptánc, a gyökerek megismerése és megismertetése máig él. Az utóbbi időben két tánccsoport is rangot vívott ki magának Szarvason. Az elmúlt évben a Tessedik produkcióban, az idén A Dzsungel könyvével mutatkoztak be Szarvason élő táncosaink. Vagyis érdeklődés van e gyönyörű, de nehéz művészet iránt.