Pécsváradi Antal, az iskola korábbi igazgatója, az évnyitó moderátora, szerint az 1802-es iskolaalapítási határozat, majd az 1934-es Szarvasra történő hazatérés óta ez a harmadik legfontosabb dátuma az iskola történetének, ha az 1948-as 33. törvény által szabályozott állami kézbe vételt nem számítjuk ide, bár az állami fenntartás időszakában is voltak szép és büszkeségre okot adó időszakok.
Gáncs Péter evangélikus püspök igehirdetését követően beiktatták a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatóját, Kitajkáné Szántai Máriát, majd a köszöntésekkel folytatódott az évnyitó. Babák Mihály polgármester örömét fejezte ki, hogy a gimnázium visszakerült jogos tulajdonosához, majd rövid beszédét “erős vár a mi Istenünk” köszöntéssel zárta.
Dankó Béla országgyűlési képviselőt egykori történelemtanára, Pécsváradi Antal arra kérte, hogy mondjon pár biztató szót a diákoknak. Mivel beszédében nem szerepelt a szünet szó, így aligha sikerült neki ez a tanév első napján amúgy is lehetetlen küldetés. Országgyűlési képviselőnk arra kérte a diákokat, hogy legyenek nyitottak arra az újra, amit ez az iskola közvetít feléjük, hogy ne csak többszáz éves múltja, hanem többszáz éves jövője is legyen a gimnáziumnak.
A vajdás diákok ünnepi műsorában elhangzott Monos Lajos Becsengetés és Vajda Péter Buzdítás című verse is, és meg kellett állapítanunk, hogy az iskola énekkara igazán jól mutat a karzaton az orgona mellett.
Az ünnepség végén levonásra került az iskola korábbi zászlaja, és felvonásra került az új, ami igazán szép lett, rajta egy Luther-rózsával és a felirattal, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium. Igazán jól cseng ez a – végre ismét 400 karakternél rövidebb – elnevezés.