Aztán napokkal később délben csengetnek, jött a postás. És akkor, ott belém hasított a felismerés! A postásunk volt az a férfi! Természetesen nem győztem magyarázkodni neki, de megnyugtatott: nem én voltam az első, aki nem ismertem fel őt civilben. Legalább nem bennem van a hiba…
Aztán elgondolkoztam azon, hogy mennyire a foglyai vagyunk a saját agyunknak, a vizuális memóriánknak. A megváltozott környezet, jelen esetben a postás egyenruha hiánya, teljesen új embert varázsolt elém.
És ha már az egyenruháknál vagyunk: minden nő szíve megdobban, ha egy egyenruhás férfit lát. Valahogy tartást ad, férfiasabbá tesz. Hogy csak néhány példát említsek: Bakaruhában (a felejthetetlenül gyönyörű Bara Margittal és Darvas Ivánnal), illetve jó néhány felnőtt film alapmotívuma is ez. ☺
Tovább menve az egyenruha témáján óhatatlanul is felvetődik az iskolai egyenruha kérdése. Sokan ellenzik, mert még élénken él bennük a nejlon iskolai köpenyek kora, mások viszont lelkesen támogatják, mondván nyugaton ez alapvető, nincs ebben semmi különös. Az iskolai egyenruhák annyiból hasznosak, hogy a gyerekek között az egyenlőség benyomását keltik. Nincs abból feszültség, hogy kinek milyen márkás ruhái vannak, vagy mennyire drága cuccokban jár, esetleg iskolába nem illő ruházatban jelenik meg. Ugyanakkor nem olcsó ezeket beszerezni. Bár ha vállalkozó lennék és lenne erre lehetőség, akkor biztos nyitnék egy kis varrodát, ahol helyi munkaerő állítaná elő a gyerekek iskolai egyenruháit, illetve volna egy kis bizományi is, ahol használtan lehetne beszerezni a jó minőségű egyenruhákat. Miért is ne?
Vajon a szülők mit szólnának hozzá?
Én támogatnám…
Nóra