in

Támadtak a fakanalak

121020kolbaszfest

121020kolbaszfestJó hangulatban zajlott a hétvégén a hatodik alkalommal megrendezett Szarvasi Töltöttkáposzta-főző és Kolbászkészítő verseny. Az idén 24 csapat nevezett, hogy összemérje a vetélytársakkal sült kolbászát, ill. a többi disznótoros hangulati elemét, a pálinkáját, a sütijét, töltött káposztáját és a tavalyi szárazkolbászát is.

A hangulat már kora reggel emelkedett volt. Emeléséről a Kikindai Vidám Fiúk gondoskodtak. Elég jól sikerült, mert a táncosabb lábúak már kora reggel táncra perdültek.

A Szigeti Erika és Závoda Ferenc nevével fémjelzett rendezvényt az idén Dankó Béla országgyűlési képviselő nyitotta meg. Mint kiderült, ő tejföllel és ötször melegítve szereti a legjobban a töltött káposztát, de miután az orvostudomány kihúzta az étrendjéből ezt a tejterméket, már nem az igazi a töltött káposzta élvezete.

A házigazda feladatait ezúttal is Magyarország egyetlen hivatásos gasztrokibice, Sági Szilárd látta el, akinek a “Támadjuon a fakanál!” felkiáltásával indult a verseny. A színpadon egész nap folyamatosan programok zajlottak. Nagy sikert arattak a hastáncos lányok, akik láttán majd minden férfi zsebéből kiugrott a kamera, de legalábbis a fényképezni képes telefon.

A IV. Szarvasi Töltöttkáposzta-főző és Kolbászkészítő versenyen a következő eredmányek születtek:

Fogópálinka
1. Viharsarki Motorosok, 2. Szucsán Team, 3. Csinibabák és Legények
Érdemes díj: Szarvasi Gyógyfürdő, Viharsarki Motorosok, Székely Mihály Intézmény

Disznótoros süti
1. Virgonc Kőmíves Kelemenék, 2. Viharsarki Motorosok, 3. Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület

Sült kolbász
1. Szarvasi Mentők, 2. Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület, 3. Szlovák Általános Iskola 7/B
Érdemes díj: Körös TV, Pannon Motoros Klub, Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum

Töltött káposzta: 1. Pro Pir Kult, 2. Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület, 3. Szarvasi Barátság Nyugdíjas Szervezet, Cakompakk csapat
Érdemes díj: Vajdaságiak, Csókai csapat, Oryza
Kreativitás díj: Szlovák Általános Iskola 7/B
Különdíj: Virgonc Kőmíves Kelemenék
Időntúli befutó: Rádió Szarvas
Huncutság különdíj: Huncut Tűzoltók
Tájjellegű étel nagydíj: Szentegyháza

2012-es szárazkolbász
1. Hunyai Baráti Társaság, 2. Viharsarki Motorosok, 3. Mázlisták

Forschner Rudolf különdíját Hunyai Baráti Társaság kapta

Vélemény, hozzászólás?

122020gyakorlo_1

Hangulatok az égig érő csoportszobából

121022esku

Boldog, ki hazára lelt, s hazatalált