A 2011. január 1-e, az egyszerűsített honosítási eljárást lehetővé tevő törvény hatályba lépése óta nem ez az első alkalom, hogy városunkat választják az eskü letételére. Vasárnap délelőtt ismét öt határon kívül rekedt magyar vette fel hivatalosan is a magyar állampolgárságot, négyen Szovátáról érkeznek, egy eskütevő pedig már itt él Szarvason.
A helyszín ezúttal a Református Egyházközség Vasút utcai temploma volt, ahol az istentisztelet után került sor az ünnepélyes aktusra. Pentaller Attila lelkész Pál apostol filippiekhez írt levelével üdvözölte az eskütételre váró Jakab családot és Kocsovszki Norbert Józsefet. Elmondta, a 2005. december 4-i népszavazás után a magyar református egyház úgy gondolta, hogyha már nemzetként nem lehet egységes a magyar, legalább a magyar református egyház legyen egységes. Az magyar református egyház egységesítését követő szombaton a szarvasi templom volt az első, amit felszenteltek, itt a Történelmi Magyarország közepén. Azt, hogy a Történelmi Magyarország közepén lakunk, nem vehetik el tőlünk. Ha helyesen állunk a kérdéshez, akkor akár “vissza is élhetnénk helyzetünkkel”, és a magyarság lelkének a közepe lehetnénk, fejezte ki kívánságát Pentaller Attila.
“Egy vérből vagyunk”, nyilvánította ki Babák Mihály polgármester miután kivette az esküt az öt jelöltből, akik esküjük letétele és a hivatalos papírok aláírása után virágot, emléklapot és egy keretezett képet kaptak, amin az áll, hogy mindez Szarvason, a Történelmi Magyarország közepén történt. Az eseményen megjelent Farkas Zoltán országgyűlési képviselő, Békés megye közgyűlésének elnöke is, aki gratulált a friss állampolgároknak.