Váradiné dr. Kintzly Ágnes a Városvédők elnöke kikérte magának a lazsálás vádját. Mint kiderült, az elégedetlenség nem is a kivágott fák miatt van, hanem a pótlás körül. A Városvédők és az üzlettulajdonosok nem támogatják a planténeres fák telepítését. Ők 80%-ban földbe ültetett fákat ültetnének, mert a ládába ültetettek hamar elpusztulnak. Három-négy évente cserélni kell őket, nem adnak elég árnyékot és gondozásigényesebbek, mint a földbe ültetett fák. Ezt korábban jelezték is a hivatal felé, de nem kaptak választ. Cserébe felkérték őket, hogy működjenek közre a projektben, viszont ettől kezdve nem kaptak meghívást, mondta Váradiné.
Hodálik Pál elmondta, hogy a kérdéses területen 135 fa van, amik közül 100 ki lesz vágva, elsősorban az akácok, amik közül sok el is van száradva. Biológusként, mert biológus is, elkötelezett zölpárti, minden kivágott fáért fáj a szíve.
Az üzlettulajdonosok is tisztázták, nem kekeckedni jöttek, és valóban teljesen kulturáltan folyt az egész fórum alatt a vita, de sok kérdésükre mind a mai napig nem kaptak választ.