Menu
in

Színház az ördögtől a székelyekig

121122bab

121122babCsaládi bábszínházi délutánra hívta a Cervinus Teátrum a szülőket csemetéikkel november 17-én, szombaton. A Margócsy teremben sokasodó nagyérdemű közönséget két székely népmesével örvendeztette meg a Süni Bábcsoport, így tapsból és csillogó gyermektekintetből jócskán jutott fellépőknek, szervezőknek egyaránt.

A mesék hangulata, a bábok szépsége, avagy az ördögök esetében csúfsága és a bábos gyermekek ügyes játéka elvarázsolta a legfiatalabb korosztály résztvevőit. Akit koránál fogva csak rövid ideig kötött le a bábjáték, a játszókuckóban pakolt, rakodott bábot, babát, kígyót.

A két előadást rövid táncház kötötte össze, ahol a bábtáncoltatós játék mellett székely muzsikára ropta kicsi és nagy. Aki kedvet érzett, maga is kipróbálhatta a bábok mozgatását, bekukucskálhatott a színfalak mögé, honnan kel fel a nap, vagy hová bújtak az ördögök…A színházi élmények végeztével pedig ki-ki maga is elkészíthette saját dugó-, vagy ujbábját, ha kellő türelemmel színezett, festett. Persze ehhez elkelt a szülői segítség, biztatás is: főként az apukák élvezték a barkácsolás örömét gyermekeik társaságában.

Élményekben tehát nem volt hiány: mese-tánc-játék és alkotás egy délutánba sűrítve reméljük kellemes kikapcsolódás volt kicsinek és nagynak egyaránt!

Köszönjük a Süni Bábcsoport vezetőjének, Gyekiczki Istvánnénak a felkészítő munkát, a bábcsoport minden tagjának közreműködését, valamint a szüleik támogatását!

A bábszínházi előadásoknak azonban vége nem szakadhat, sőt! A most elindított program folytatódik: hol nagyszínházi előadásokkal, hol családi bábszínházi hétvégékkel várjuk a legfiatalabb színházbarát korosztályt szüleikkel, nagyszüleikkel és testvéreikkel együtt a Cervinus Teátrum falai közé.

Legközelebb december 2-án – az első advent vasárnapján – 17 órától a színházteremben Betlehemi történet címmel egy népi, bábtáncolttató betlehemezés hagyományait felelevenítő, élőszereplős játékot tekinthet meg a közönség a MASZK Bábszínház előadásában, ahová mindenkit szeretettel hívunk, várunk.

Kugyeláné Décsei Mónika

Leave a Reply

Exit mobile version