Menu
in

Irány a megyei diákolimpiai döntő

121216teremfoci

121216teremfoci2012. december 4-én került megrendezésre az Alkotmány utcai Sportcsarnokban a fiú V-VI. korcsoportos teremlabdarúgó Megyei Diákolimpiai Elődöntő 5 csapat részvételével.

Sportszerű, de küzdelmes mérkőzéseket vívott minden csapat a továbbjutást jelentő 1-2 helyéért. A házigazda, a Székely Mihály Intézmény csapata népes szurkolótábor előtt minden mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet.

Második helyen került a megyei döntőbe az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola csapata.

A megyei döntő 2012. december 13-án, Orosházán kerül megrendezésre, ahonnan csak az I. helyezett csapat jut az országos döntőbe.

Nehéz dolga lesz iskolánk csapatának, mert a megye legjobb 6 csapatával kell, hogy megmérkőzzön, de bízzunk benne, hogy sikerül az országos döntőbe jutniuk.

Hajrá Fiúk!

A csapatok játszott eredményei:

1. Székely Mihály Intézmény (Szarvas) – Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) 3-0

2. Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola (Békéscsaba) – Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola (Békéscsaba) 4-4
7 méteresek után: 9-8

3. Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola (Orosháza) – Székely Mihály Intézmény (Szarvas) 3-4

4. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) – Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola (Békéscsaba) 2-1

5. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola (Békéscsaba) – Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola (Orosháza) 1-3

6. Székely Mihály Intézmény (Szarvas) – Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola (Békéscsaba) 3-2

7. Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola (Orosháza) – Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) 5-2

8. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola (Békéscsaba) – Székely Mihály Intézmény (Szarvas) 2-2
7 méteresek után: 4-5

9. Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola (Orosháza) – Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola (Békéscsaba) 7-4

10. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) – Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola (Békéscsaba) 2-7

Végeredmény:

1. Székely Mihály Intézmény (Szarvas)
2. Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola (Orosháza)
3. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola (Békéscsaba)
4. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas)
5. Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola (Békéscsaba)

Leave a Reply

Exit mobile version