Menu
in

Mindenütt jó, de a legjobb Szarvason

130116glozik

130116glozikSzarvasi lehet az Év Embere. A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu internetes portál idén hatodik alkalommal hirdette meg a rangos versenyt, amely azok között dől el, akik a 2012-es esztendőben maradandót alkottak és haladó látásmódjukkal előremozdították szűkebb-tágabb hazájukat. Ők a hét emberei, akik között öt szarvasi származásút is felfedezhetünk. Írásainkban őket mutatjuk be, lehetőséget biztosítva ezzel történetük megismerésére, szemléletük, gondolkodásmódjuk átadására. Dr. Glózik Klárával, a Békés Megyei Tourinform Iroda vezetőjével és a 2011-es év tourinformátorával beszélgettünk.

– Pedagógus családból származik és Ön is elsők között a katedrát választotta. Mégis úgy tudom, hogy gyermekkori álma volt az idegenvezetés és a turizmus. Mi vonzotta ebbe az irányba?

– Az igazság az, hogy a tanári pálya nagyon szép és valódi elhivatottság kell hozzá. Ennek ellenére mindig kerestem az új kihívásokat. 2000-ben adódott egy olyan lehetőségem, hogy ne csupán tanítással foglalkozzam. Ekkor kerültem a szarvasi Tourinform Iroda élére, ahol öt évet töltöttem el. Ezután sem szakadtam el teljesen az idegenforgalomtól, hiszen dolgoztam a Békés megyei önkormányzat égisze alatt, 2008-tól pedig a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetőjeként tevékenykedem és vezetem a megyei Tourinform Irodát. A két terület valahol össze is kapcsolódik az életemben, hiszen 2006 óta a SZIE Tessedik Campusán turizmussal foglalkozó tárgyakat oktatok.

– Az Ön életében többszörösen igaz az élethosszig tartó tanulás. Történelem, orosz, német szakos diplomával rendelkezik, idegenforgalmi szakmenedzseri képesítést szerzett, 2011-ben pedig doktorrá avatták. Mi áll mindennek a hátterében?

– Az biztos, hogyha valaki 25-30 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy nekem életem végéig tanulnom kell, valószínűleg rácsapom az ajtót. Köztudott ugyanis, hogy azok, akik 30 évvel ezelőtt szereztek diplomát, elmentek tanítani és várhatóan erről a munkahelyről mentek nyugdíjba. Ez részben egyfajta biztonságérzetet adott, másrészt viszont leszoktatja az embert arról, hogy mozduljon és kinyíljon előtte a világ. Véleményem szerint pedagógusként is rendkívül fontos, hogy a látásmód ne szűköljön be. Ha végiggondolom, én már a GYES mellett elkezdtem a némettel foglalkozni, ami megadta a kezdeti lendületet. Másrészt a későbbiekben elvárássá is vált, hogy a főiskolai oktatók ne csupán egyetemi diplomával rendelkezzenek. Ez az út pedig elvezetett a doktori iskoláig. Bevallom azonban, ez utóbbiba valószínűleg családi presszió nélkül nem vágtam volna bele.

– Közhelyszerűen gyakran elhangzik, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ezek szerint az Ön esetében ez fordítva is igaz?

– A családi háttér rendkívül fontos. Ha valaki mögött nem olyan áll, aki buzdítja és előremozdítja, hanem visszahúzza, nagyon nehéz bármit is megvalósítani. Azt látom, hogy a mai nő helyzete rendkívül nehéz. Hiszen nemcsak a munkahelyen, hanem otthon is helyt kell állni. Ráadásul, ha még valaki mindemellett tanul, ahhoz különösen nagy toleranciára van szükség. Esetemben ezt a páromtól és gyerekeimtől is megkaptam. Büszkék voltak arra, amit elértem és hiszem, hogy nélkülük nem sikerülhetett volna.

– Egyébként az élet minden területén maximalista vagy azt vallja, hogy minden szervezés és mérlegelés kérdése?

– Nekem a gyerekek mellett kellett megtanulnom, hogy minden beleférjen az életembe. Ez egyrészt szervezés kérdése, amit a turizmusban később jól tudtam hasznosítani. Másrészt kihatott az élet valamennyi területére és újabb lehetőségeket teremtett. Sokszor érzem még most is, hogy többet szeretnék tenni, de sajnos az időmbe már nem fér bele.

– A továbbtanulás okairól úgy fogalmazott, hogy ezzel együtt kinyílt a világ Ön előtt. Mennyire igaz ez szó szerinti és átvitt értelemben az idegenforgalomra lefordítva?

– Nagyon sokat kaptam az elmúlt 13 év alatt. Világot láthattam, a megszerzett tudást pedig az oktatás területén is hasznosíthattam. Emellett az is mindig fontos szempont volt számomra, hogy Békés megyét és köztük Szarvast is kivigyem a világba. Hiszem, hogy mindez marketing kérdése. Gyula jó példa lehet erre, hiszen ott az elmúlt évben a vendégéjszakák száma 10%-kal emelkedett. Ez a mutató Békés megyében 12%-os emelkedést mutat. A turizmus tehát valóban lehet kitörési pont, de pénz, hozzáértés és elhivatottság nélkül mindez nem működik.

– Mégis gyakoriak az elégedetlen hangok. Sokan elvágynak és messzi tájakra utaznak. Hogy látja, mi magunk mennyire becsüljük meg Szarvast, ahol élnünk?

– Valóban sokan, akik itt élnek, megszokják azokat az értékeket és lehetőségeket, amelyek mások szemében kiválóak. Nem mindenki tudja ezt helyén kezelni. Pedig nem kell ahhoz pl. a Tisza-tóhoz elutazni, hogy kerékpározhassunk. Itthon is felfedezhetjük a természet szépségeit. Itt élni számomra a legjobb dolog a világon. Nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy ne Szarvason éljek. Nap mint nap mozgásban vagyok, sokat utazom, de mindig ide jövök haza.

Szavazni a Hírlapból kivágott, beküldött szelvényekkel és az internetes portálon keresztül lehet, ahol minden klikkelés egy-egy szavazat. A két szavazást a helyezési számokkal egyesítik, azaz az újságkivágások végeredményének helyezési számához hozzáadják az internetes szavazás eredményének helyezési számát, s akihez a legkisebb érték tartozik, ő lesz az év embere Békés megyében. Egyenlőség esetén a Békés Megyei Hírlapból kivágott szelvények helyezési száma dönt. A szavazás határideje január 20-a.

Hegedűs Éva

Leave a Reply

Exit mobile version