– Viszonylag későn, az érettségit követően talált rá erre a sportágra. Mit fedezett fel benne, ami miatt elindult ebbe az irányba?
– Valóban így történt. Abban az időben inkább csak hallani lehetett a karatéról, ellenben nem sok karatés rendezvénnyel nem lehetett találkozni. Azok, akik akkortájt gyakorolták ezt a sportágat, egy tájékoztató füzetet adtak ki. Én megvettem, átolvasgattam, megtetszett és utána érdeklődtem, hogy hol lehetne Szarvason karatézni. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy abban az időben kezdtem meg főiskolai tanulmányimat a mezőgazdasági karon. Ott találtam rá egy csoportra, amit akkoriban Mikola István vezetett.
– Ha jól tudom, az elsők között volt, akik eljutottak a fekete övig. Ez egyébként jelenti az élet más területein is, hogy amit csinál, azt gőzerővel csinálja?
– Mindenképpen ezt kell, hogy jelentse. Rengeteg energiát fektettünk bele akkoriban a karatéba és közel 10 éves gyakorlás után sikerült ezt a fokozatot megszereznem. Ez abban az időben nagyon nagy szó volt és szükség is volt ennyi munkára. Manapság már, amikor felkészültebb edzők dolgoznak, valamelyest rövidebb idő alatt el lehet jutni erre a szintre.
– Egyik legnagyobb eredménye a Szardínia szigetén rendezett Európa-bajnokságon elért második helyezés. Erre a legbüszkébb? Azóta ugyanis számos rangos versenyen megmérettette magát és tanítványait is.
– Igen. Ez volt az első nemzetközi megjelenésünk részemről és a szövetség részéről is. Óriási sikernek számított abban az időben, hogy a több világbajnokságot is megjárt, favorit olasz csapat ellen sikerült győzedelmeskednünk és végül a második helyen zártuk az Európa-bajnokságot.
– Min múlik egy-egy ilyen siker?
– Egyrészt rengeteg gyakorláson. Másrészt elengedhetetlen, hogy a technika magas szinten legyen elsajátítva. Nem utolsó sorban az is számít, milyen lelkiállapotban éri a versenyzőt a megmérettetés. Egy olyan együttállásnak kell találkoznia, ahol a szellem, a technika és a fizikum összhangban van. Csak ekkor lehet jó eséllyel megnyerni egy versenyt.
– Higgadtság, koncentráció, céltudatosság. Legtöbbször ezek a tulajdonságok, amelyet ehhez a sportághoz kapcsolnak. Mindezeket hogyan építette be a munkájába és nem utolsó sorban magánéletébe?
– Akik ismernek, azok tudják, hogy meglehetősen nyugodt természetű vagyok. Erre szükség is van ebben a sportágban. Az edzések ugyanis elsőre kicsik monotonnak tűnnek. A karate azonban nemcsak fizikai terhelést jelent, hanem – elsősorban a nagy ismétlésszám miatt -szellemileg is megterheli az embert. Ha ezt valaki el tudja fogadni és ennek ellenére is meg tudja szeretni, ez a fajta szemlélet óhatatlan átkerül a civil életbe is. Legyen az munka, család vagy az élet bármely területe. Véleményem szerint higgadt fejjel, nyugodtan bármilyen problémát könnyebb megoldani.
– 1981-ben kapcsolódott be a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület életébe, ’84-’85 óta pedig edzőként is tevékenykedik. Ön szerint mennyire fontos az edző személye, mennyiben járul hozzá a sikerekhez?
– Rendkívül fontos. Napjainkban pedig még nagyobb szerepe van. Egykor az edzőre elsősorban az volt jellemző, hogy a hibákat kijavította, viszont sohasem osztott dicséretet. Az utóbbi időben, amikor egyre fiatalabb korban választják ezt a sportágat és egyre több gyerek karatézik, elengedhetetlen a dicsérő szó. Másrészt tőlünk, edzőktől is azt várják, hogy jó kondícióban legyünk és technikailag és magas szintet képviseljünk. Nem lehet megelégedni egy szellemi és szóbeli irányítással, hanem a lehető legjobbnak kell lenni minden területen.
– Hol tart most a karate a népszerűség tekintetében országos szinten és itt, Szarvason?
– Ha a kérdést a sportot gyakorlók létszáma felől közelítjük, akkor jelenleg a második legnépesebb sportág a foci után. Igaz, itt nemcsak a versenyzőrétegről van szó, hanem azokról is, akik rekreációs vagy más célból gyakorolják a karatét. Nem tekinthető ugyan látványsportnak, a versenyeken is kicsi a nézőszám, de akik ott vannak, azok imádják.
– A karate, mint minden sportág folyamatos fejlődésre ösztönzi az embert. Ön mivel lenne elégedett, ha álmokról beszélünk?
– Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Mondhatnám azt, hogy szeretnék még vizsgázni vagy magasabb fokozatot elérni. Én mégis annak örülnék a legjobban, ha 5-10 év múlva ugyanígy tudnánk beszélgetni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a klub él és létezik mind Szarvason, mind országos szinten.
Szavazni a Hírlapból kivágott, beküldött szelvényekkel és az internetes portálon keresztül lehet, ahol minden klikkelés egy-egy szavazat. A két szavazást a helyezési számokkal egyesítik, azaz az újságkivágások végeredményének helyezési számához hozzáadják az internetes szavazás eredményének helyezési számát, s akihez a legkisebb érték tartozik, ő lesz az év embere Békés megyében. Egyenlőség esetén a Békés Megyei Hírlapból kivágott szelvények helyezési száma dönt. A szavazás határideje január 20-a.
Hegedűs Éva