Menu
in

Egy járásnyival közelebb

130118jaras

130118jaras2013. január 1-ével, a járások ismételt feltalálásának egyenes következményeként nyílt meg a Szarvasi Járási Hivatal, aminek feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása, minden szarvasi, békésszentandrási, csabacsűdi, kardosi, kondorosi és örménykúti állampolgár számára elérhető közelségben. Vezetője tősgyökeres szarvasi, szarvasi születésű, szarvas szerelmese és lokálpatrióta, Gaál Roland. Helyettese szintén szarvasi, szarvas szerelmese és lokálpatrióta, dr. Skorka András. Szerdán közösen interjút adtak a Rádió Szarvasnak és a Newjságnak a felálló új közigazgatási egységről.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hivatalos közlése szerint Gaál Roland 39 éves, 16 év közigazgatásban eltöltött szolgálati idővel. A kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán 1995-ben és 96-ban gépészmérnöki, majd műszaki-tanári diplomát szerzett. 2001-ben a Miskolci Egyetem pszichológia és pszichológia tanár szakán diplomázott. Korábban a munkaerő-piaci intézményrendszerben dolgozott: előbb a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjánál, később a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnál. Speciális szakterülete a munkaerő-piaci szolgáltatások, mely területen több publikáció szerzője, társszerzője. 2011-től mostani kinevezéséig a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szolgáltatási és Támogatási Osztályának vezetőjeként, illetve Befektetés Ösztönzési Főosztály vezető-helyetteseként dolgozott. Számos civil és szakmai program kezdeményezője, koordinátora volt Szarvason. A szarvasi járásban élők a városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kapcsán, illetve a Tessedik Népfőiskolán végzett tevékenysége alapján is ismerhetik. Hobbija az amatőr fényképezés.

Helyettese, dr. Skorka András, jogász. Szarvas Város Polgármesteri Hivatalánál helyezkedett el, ahol hatósági ügyintézőként, jogi előadóként dolgozott. 2011. január 1. napjától a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezete, a Kistérségi Iroda vezetőjeként látta el feladatait 2013. január 13-ig. A Szarvasi Járás településein 2005. óta végezett hatósági-igazgatási, majd munkaszervezet-vezetői munkája során, évek óta működött együtt a települések jegyzőivel, polgármestereivel, megismerve a térség önkormányzatainak tevékenységét, mely tapasztalatok is motiválták, hogy a Szarvasi Járási Hivatalvezető felkérését elfogadja, és 2013. január 14. napjától a járási hivatal hivatalvezető-helyetteseként lássa el feladatait. Hobbija küzdősport és a fényképészet.

A Járási Hivatal mindkét vezetője az első pillanattól kezdve az ügyfélbarát hivatal kialakítására törekednek. Az év első napjától fogadják az ügyeiket intézőket. Olyan zökkenő, ami az állampolgárok érdekeiben sérülést okozott volna, nem történt, jelentette ki Gaál Roland.

A hivatal mintegy 60 fővel kezdett, betöltetlen státuszuk nincs, mert az önkormányzatok feltöltötték saját szakembereikkel. Az építéshatóság feltöltéséhez várnak még építész-, szerkezetépítő- és településmérnököket.

Helyileg a Polgármesteri Hivatal harmadik szintjét kapták meg, valamint a magasföldszinti irodákat, az Okmányiroda blokkjában.

Szervezetileg a Szarvasi Járási Hivatalhoz tartozik a Törzshivatal (Okmányirodai Osztály, Hatósági Osztály), Kondorosi Kirendeltség, Szarvasi Járási Építésügyi Hivatal, Szarvasi Járási Földhivatal, Szarvasi Járási Gyámhivatal, Szarvasi Járási Munkaügyi Kirendeltség

Tájékoztatásuk alapján a járási hivatalokhoz kerülnek:
– okmányirodai feladatok (személyi igazolvány, személyi azonosító és lakcímigazolvány, anyakönyvi ügyek, útlevél, vezetői engedély, gépjármű okmányok, ügyfélkapu ügyek, mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa)
– egyes gyám és gyermekvédelmi ügyek
– egyes szociális igazgatási ügyek
– családtámogatási ügyek
– köznevelési feladatok
– menedékjogi ügyek
– építésfelügyelet, építéshatósági feladatok
– egyéni vállalkozói igazolvány engedélyezése
– egyes kommunális, állategészségügyi hatáskörök
– helyi védelmi bizottságok vezetése
– szabálysértési feladatok (amit ez év áprilisától már a kormányhivatalok látnak el).

A Szarvasi Járási Hivatal ügyfélfogadási rendje ide kattintva megtekinthető.

Leave a Reply

Exit mobile version