Nóra
Közeledik Bálint-nap, és a csapból is a szerelmesek karácsonya folyik. Felesleges ajándékötletek helyett én egy sokkal hasznosabb és szebb dologgal készültem ezen a héten.
Épp a hétvégén folytattam egy érdekes, és meglehetősen tanulságos beszélgetést egy idősebb nőismerősömmel. A téma az volt, hogy vajon létezik-e igaz és őszinte szerelem egy kapcsolatban, ha a benne lévő felek között jelentős a korkülönbség. Az én véleményem szerint ez lehetséges (élő példát is tudok rá ismeretségi körömben), hiszen nem tudjuk befolyásolni, hogy kibe szeretünk bele, vagyis a szerelmet nem mi választjuk, hanem a szerelem talál el minket. Ő viszont azt az álláspontot képviselte, hogy mindenki, aki ilyen kapcsolatban van, az beteg, mert ez nem lehetséges, nem természetes… (ekkor gyorsan hálát adtam Istennek, hogy nem vagyunk egyformák)
És mintha az élet ezt a témát akarta volna érlelni, forgatni bennem, a napokban belefutottam egyik nagy kedvenc filmembe, ami megint csak a szerelem témáját járja körül, bár a benne lévők közel azonos korúak, mégis igen különös a helyzetük. Ez a film pedig nem más, mint a Jövőre veled ugyanitt. Nekem ez a film pontosan arról szól, amit midig is vallottam: valóban létezik az, hogy egy szívvel kettőt is lehet szeretni. De persze nem abban az értelemben, hogy napi szinten, ugyanolyan hőfokon tartani két kapcsolatot, vagy éppenséggel egy fedél alatt élni. Igen, valóban van olyan, hogy szeretek valakit, ő az életem párja, gyerekeink vannak, de igenis jólesik évente egyszer egy hétvégére kötelezettségek és felelősség nélkül együtt lenni valakivel, és nemcsak a szex kedvéért, hanem azért, mert őszintén és szívből szeretem őt. Ráadásul az a sejtésem, hogy ha Doris és George valóban összeházasodna, akkor a kapcsolatuk ellaposodna, talán meg is utálnák egymást. Vagyis minden úgy jó, ahogy van, bármily bizarr is. (vagy éppen „beteg”, ha a nőismerősöm véleményére gondolok)
Nem valószínű, hogy egy ilyen kapcsolatra mindenki képes, vagy alkalmas. Ismerek olyan párokat is, akik szinte szimbiózisban élnek és boldogok, de olyat is ismerek, akik ennél lazább kapcsolatban találták meg a közös boldogságukat. Vajon ki vagyok én, hogy elítéljem őket? Éppen ezért ért olyan váratlanul az írásom elején idézett beszélgetés, hogy mennyire ítélkezőek is az idősebb emberek (tisztelet a nagyon kevés kivételnek!!!). Ám eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az idősebb generáció, hatvanasok és fölfele, egy nagyon is elítélő és megszégyeníteni nagyon tudó korban szocializálódtak, mondhatni, intoleránsnak lettek nevelve. A „Mit mondnak, majd az emberek/ szomszédok?!” jelmondat volt az erkölcsi iránytű. Mennyi frusztráció, szorongás és elnyomás munkál bennük!
Hála Istennek ezen ma már túljutottunk, és ez a film sem okoz őszinte és mély felháborodást a nézőkben (na, jó, a 90%-ukban! ☺ ). Szóval ahány szerelmespár létezik, valójában olyan és annyiféle szerelem van. Akár kisebb, akár nagyobb különbség van köztük kor, társadalmi státusz, rassz, élettapasztalat, anyagi háttér, vallás terén.
Ezek után csak annyit tudok mondani, hogy higgyetek a szerelemben és éljetek szeretetben, és ne törődjetek az irigyekkel vagy károgókkal: az idő úgyis igazolni fogja, hogy jól döntöttetek-e vagy sem. Ha pedig a szerelemnek múlnia kell, akkor sem tudsz tenni ellene semmit, csak örülni, hogy megtörtént és amíg szép volt, addig szép volt.
Nóra
