Nóra
Én általában a szeretteimmel, barátaimmal és az ismerőseimmel szoktam beszélgetni, gyakran Istennel is, bár ő nem ad ugyanolyan válaszokat, mint embertársaim. Ja, és szoktam magammal, magamban is beszélgetni. Holtakkal eddig még nem próbáltam, de lehet, hogy egyedül nem is vágnék bele egy ilyen kalandba.
Sok szülőtől hallottam, hogy a gyerekeiknek láthatatlan barátai vannak, illetve beszélgetnek eltávozott nagyszülőkkel, sőt, angyalokat látnak. Amíg nem voltak nekem is gyerekeim addig én is szkeptikus voltam, és a hibbantaknak kijáró elnéző mosollyal hallgattam az ilyen beszámolókat. Hogy konkrétan mikor láttam be, hogy a láthatónál több van ezen a világon azt nem tudnám pontosan felidézni, de talán akkor, amikor az első gyermekem még néhány hónapos volt, és a karomban tartottam, és ő elnézett a vállam felett egy pontra és szépen elmosolyodott, pontosan úgy, ahogy rám szokott mosolyogni, vagy az édesapjára. Kirázott a hideg. De talán ez volt az a pont, amikortól beláttam, hogy a fent említett beszámolók nem nélkülözik a valós alapot.
Mindenestre találkozni és beszélni elhunyt emberek szellemével egy igen ritka „munka”, vagy feladat, de annál érdekesebb. Fogadjuk el, hogy egy részük persze hasznot húz az emberek hiszékenységéből, de vannak „igaziak” is. A mostani könyv is egy ilyen igazi, teljesen normális, sőt, racionális embertől származik – foglalkozását tekintve informatikus -, aki közvetlenségével meghódította az emberek szívét. John Edward könyve, az Egy médium naplója bepillantást nyújt a mindennapijaiba, történetei pedig megtörtént esetek, az érintettek beleegyezésével kerültek a kötetbe. Lebilincselő és egyben lélekemelő olvasmány.
Szívből (és lélekből) ajánlom minden nyitott elméjű léleknek.
Nóra
{jomcomment}
