Izgalommal készültünk a versenyre, hiszen a tavalyi 4. helyezésünk után ismét bizonyítani szerettünk volna, hogy a szakközépiskola nem csak a szakmai, hanem a közismereti tárgyak képzése terén is magas színvonalat ad. A versenyre a tananyag pontos ismeretén túl a megadott szakirodalomból is alaposan felkészültünk. Ennek a tanulásnak meg is lett az eredménye: az utolsó feladatig végig vezettünk! És ekkor jött egy mindenkit meglepő filmes feladat: az amerikai gyarmatokról és függetlenségi háborúról készült rajzfilmhez kellett szöveget írnunk és narrálni a filmet. Talán „túlizgultuk” a feladatot, mert sajnos csak annyi pontot kaptunk, hogy lecsúsztunk a 2. helyre. Az vígasztalt bennünket, hogy csak 1,5 ponttal maradtunk le. Bár még „csak” 11-esek vagyunk, így jövőre ismét bizonyíthatunk!
Köszönjük a gimnáziumnak a színvonalas versenyt és a meghívást, valamint felkészítő tanárunk, Hortobágyi Pál tanár úr munkáját!
A 2. helyezett csapat tagjai: Janurik Attila, Kardos Ádám, Kiss Dávid és Nagy Róbert 11.E osztályos tanulók.
Gratulálunk iskolánk másik csapatának is, akik szintén derekasan helyt álltak Varsányi Gyula tanár úr segítségével.
A csapat tagjai: Csomán Sándor, Ardai Dániel, Erdei László és Balázs Attila 11.C osztályos tanulók.