Szarvason és Békésszentandráson kevesen vannak, akik legalább egy nyarat ne kajakoztak vagy kenuztak volna, így nem ért váratlanul senkit, hogy a Tessedik Sámuel Múzeum díszterme zsúfolásig megtelt, ahol Kolonics György tiszteletére nyílt kiállítás pénteken délután, aki életében is példa volt a fiatal sportolók előtt és a példamutatást halála után még intenzívebben folytatja. Volt olyan Európa-bajnok, Kovács Lacus, aki Kolo halála után nyolc nappal nyerte élete első ifjúsági kontinensviadalát, aki a megnyitó végén a nemzetiszínű szalagból eltett egy darabot, hogy azt majd a hajójába teszi edzéseken, hogy még jobban inspirálja.
A megnyitóra eljött az összes környékbeli vizes település első embere. Itt volt Izsó Gábor Békés Város, Várfi András Gyomaendrőd megtisztelte jelenlétével a megnyitót Budapest XXII. kerület -Budafok–Tétény- polgármestere Szabolcs Attila is, ahol Kolonics Györgyöt még életében -2000-ben- díszpolgárrá választották. Békésszentandrást nem képviselhette volna hitelesebben senki, mint a kettővel korábbi polgármestere, Sinka József, akit csak Sopekként tisztelnek a magyar vízpartokon vagy fél évszázada. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok is eljöttek, hogy személyesen tisztelegjenek a sportlegenda előtt, de még többen jöttek el olyanok, akik olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok szeretnének lenni.
Városunkat Babák Mihály polgármester képviselte, aki valószínűleg soha semmilyen helyezést nem ért el semmilyen sportágban, de világbajnok beszédben. Köszöntőjében kifejtette, hogy a sport nem csak kitartásra, de sikerek és a bukások elviselésére is megtanít. Polgármesterünk “hajrá Kolonics Györgyök!” felkiáltással adta át a szót Dankó Béla országgyűlési képviselőnek, aki sportvezetőként szólt a megjelentekhez.
A megnyitót Angyal Zoltán, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke vezette. Csabai Edvin többszörös világbajnok kenus, a Kolonics Alapítvány kuratóriumának tagja Kolo egy babonás történetével emlékezett a barátra, aki a kilencvenes években Csepelen egy volt a többi srác közül és akit a kenusport Puskás Öcsijének nevezett. Elcsukló hangon beszélt arról, hogy ma is minden nap összeakad a tekintete az egykori sporttárssal, akinek a képe a leszállóhely mellett áll, ahol edzősködik.
A megnyitón három kisfilmen Kolonics György sportpályafutásának három jelentős állomását is bemutatták a rendezők. A sydney-i befutót megtapsolta a közönség. Az egyiken leolvasható Koló szájáról az elhíresült mondat: elfáradtam.
A vitrinekben számtalan érem mellett tablókon mutatják be a kenus pályafutását. A terem közepén két kenu, egy egyes és egy páros van kiállítva, amikben Atlantában -Horváth Csabával- és Sydney-ben egyesben nyert olimpiát. A kiállítás május 20-ig tekinthető meg a Tessedik Sámuel Múzeumban.