Húsz éve küzd a lángokkal

Galát János tűzoltó százados 21 esztendővel ezelőtt, 1992. június 1-jén lépett be a szarvasi tűzoltóság kötelékébe. Május 4-én, a Magyar Tűzoltók Napján elismerő oklevelet vett át Babák Mihály polgármestertől.

– Úgy tudom, éppen ma, a tűzoltók védőszentjének (Szent Flórián) napján van a születésnapja. Talán ez is közrejátszott abban, hogy éppen ezt a hivatást választotta?

– Tréfásan azt szoktuk mondani, hogy a jó tűzoltó Flórián napján születik és sokáig él. A pályaválasztásnál természetesen nem ez motivált. Hivatásos katonaként kezdtem, majd dolgoztam egy termelőszövetkezetben, 1992. óta pedig tűzoltó vagyok.

– Ez a hivatás bizonyára nagyon sok nehéz pillanatot tartogat. Gondolok itt például arra, amikor egy-egy balesetnél vagy tűzesetnél újra és újra szembesülniük kell azzal, hogy a halál senkit sem kímél.

– Munkánknak ezt a részét valóban nem könnyű lelkileg feldolgozni. A vízbefúlt, vagy közlekedési balesetben elhunyt emberek arcába belevésődnek a haláltusa kínjai. Különösen kegyetlen dolog szembesülni azzal, amikor gyermekek esnek áldozatul.

– Beszéljünk a lánglovagok mindennapjainak szép oldaláról is.

– Tűzoltónak lenni nem foglalkozás, hanem hivatás. Számunkra a segítségre szoruló ember élete fontosabb, mint a magunké. S az a legszebb, ha valóban sikerül életeket és értékeket mentenünk.

– Eddigi pályafutása során melyek voltak a legemlékezetesebb tűzesetek?

– Nehéz elfelejteni a szarvasi malomtüzet, s azt a jó tíz évvel ezelőtti esetet is, amikor Nagylapos és Gyomaendrőd között kigyulladt egy mozdony, melytől aztán mindkét oldalon lángba borultak a mezők. A mi vidékünkön jellemzőek a mezőgazdasági tüzek, aratási időszakban a kombájntüzek. Akármilyen nagy baj van, az első percekben csak magunkra számíthatunk. A legközelebbi tűzoltóságok ugyanis 30-40 kilométerre vannak, idő kell, míg a kollégák ideérnek.