A nézőtér zsúfolásig megtelve. Zsibongás, izgatottság, parányi lámpaláz… A közönség és a fellépők valami izgalmas kalandra készülnek, amolyan művészet félére. Ugyanis a művészet háromoldalú játék: van alkotó/előadó, van alkotás/produktum, és van befogadó/néző. Párbeszéd szavakkal, vagy szavak nélkül, gesztusokkal, mozdulatokkal, hangjegyekkel, ecsetvonásokkal, tintasercegéssel. A művészet és közvetítése már csak ilyen. Művészetek Délutánja. 2013-ban is…
A SZIE Gyakorló Általános Iskola második legnagyobb rendezvénye hosszas felkészülő munkának és a pillanatnyiság szépségének találkozása. Nagyszülők, testvérek, anyuk és apuk, óvodások, iskolások, hozzátartozók izgatott felkészítő pedagógusok. Fellépők. A mi családunk…
A színpad fényárban úszik, vagy csak egy fénynyaláb pásztázza. Gyermekalkotások könnyed egymásra dobáltságba, díszbe borítják a színpadot. Három műsorvezető –Podani Mihályné, Maczik Hanna és Pljesovszki Tamara- felvezetnek, méltatnak, patinát adnak. A műsorszámok magukért beszélnek. Színesek, vidámak, szórakoztatóak, gyerekhangúak és önkifejezőek. Megcsillantanak valamit, amit bensőből fakadónak, érzetvarázsnak is nevezhetünk. Versek, mesék, hangszerek, énekek, táncok, egy kis ritmikus mozgás, és dráma… Gyereknyelven. Öröm végignézni a fellépő gyermekek sokaságát. Mindenki megmutatkozhatott, felcsillanthatta azt a csodálatos valamit, amit mindenféle szakirodalom nélkül önkifejezés csodájának „szokjunk” becézni. Egy-egy produkció mögött rengeteg munka nyugszik. Szülő, gyerek, és pedagógus egybehangoltsága. Nekem a Művészetek Délutánja azt a tehetséggondozást jelenti, amiben sokaknak sok munkája, de örömmel végzett és örömbe fúló munkája nyugszik. Ugyanis ez egy játék. A játék pedig nem más, mint valami, ami örömérzettel jár. A művészet pedig akkor is örömérzettel jár, amikor a legkomolyabb átélésekre késztet, a legkomolyabb mélységekbe húz, és akkor is, amikor egekig emel, fényez és políroz, csillámokat szór minden felé a térbe. Kellenek lelki töltetek, kellenek megmutatkozási alkalmak, kellenek pezsgések, és kellenek magunkba fordulások. Ezek váltakozása adja azt a ritmust, amit -elszólva magam- „életkének” is nevezünk.
Vacskamati, a világ legnagyobb, legegyetemesebb, legvilágméretűbb „macskaformaképződménye” a negyedik osztályosok előadásában adta azt a záró katarzist, amit a közönség az egész estet köszönve tapssal és közös „mozgással” hálált meg. Katarzis. Egyéni. Közösségi. Ezért jó csinálni. Ezért csináljuk. Jövőre is…
A rengeteg egyéni teljesítmény mögött egy jó csapat áll: szülők és pedagógusok. Az est felkészítői: Faggyas Jánosné, Fabóné Nagy Andrea, Szalbotné Kovács Mária, Tóth Ágnes, Rohony-Szedljak Mária, Mihály Zoltánné, Podani Mihályné, Demjénné Jónás Klára óvodapedagógusok, Berke Sándor és Halász Barbara főiskolai hallgatók, Koppányiné Langó Zsuzsanna –karmester-, Huszár Istvánné, Bajomi Éva, Molnárné Czékus Anikó, Roszik Melinda, Grunerné Harmati Mária, Blaskó Péterné, Komlósné Szirom Anita, Juró Mária, Makan Zsuzsanna, Springelné Horváth Zita, és Bíró Gyula „tanár- és igazgatóforma”. A szervezők köszönetet mondanak a Chován Kálmán művészeti alapiskola hangszeres tanárainak egész éves tehetséggondozó, felkészítő munkájukért. Köszönet illeti a Művelődési Ház munkatársát, Csasztvan Béla technikust türelméért, és kreatív fény- és hangtechnika parádéjáért.
Bíró Gyula
