Lovak vásárlásának és külföldi eladásának ígéretével vett át több millió forintot két férfi magánszemélyektől, nagy hasznot ajánlva a sértetteknek.
További sértettek jelentkezését kéri a rendőrség.
A Szarvasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat R. Béla szarvasi és K. Gábor öcsödi lakosokkal szemben, akik a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2012. tavaszán egy szarvasi nőtől 2.200.000 forintot csaltak ki. Azt ígérték neki, hogy a pénzből Magyarországon lovakat vásárolnak, majd a külföldi értékesítésük után jelentős haszonra tesznek szert, melyet a sértettel megosztanak.
A pénz átadása után a két elkövető a lovakkal kapcsolatos egyéb költségekre, további lovak vásárlására hivatkozva, folyamatosan nagyobb pénzösszegek átadását kérték a nőtől azzal, hogy ha nem teljesíti, akkor a korábban már befektetett pénzét elveszíti.
A két férfi a sértettől néhány hónap leforgása alatt összesen 85 millió forintot csalt ki.
Az eddig beszerzett adatok alapján a két férfi az elmúlt években a fenti módszerrel – lovak külföldi értékesítésével és milliós haszon ígéretével – legkevesebb öt személyt ejtett tévedésbe és tőlük 1 millió és 20 millió forint közötti összegeket csaltak ki, összesen több mint 100 millió forint kárt okozva.
A Szarvasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfit 2013. május 28-án csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. Mindkét személyt őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat, amelyet a Békéscsabai Járásbíróság 2013. május 30-án elrendelt.
A Szarvasi Rendőrkapitányság további sértettek jelentkezését várja, akiket hasonló módszerrel becsaptak. Bejelentéseiket írásban vagy telefonon is megtehetik a 06-66 / 313-711-es telefonszámon az előadónál, Roszik Gábor r. századosnál.
A rendőrség a bejelentők adatait bizalmasan kezeli.
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság