Menu
in , ,

Város-rehabilitáció: a Jobbik a megfelelő tájékoztatást hiányolja

Gajdos Attila

Város-rehabilitációról, vízi színházról és a Tessedik-szobor környezetének rendbetételéről is beszélt mai sajtótájékoztatóján Gajdos Attila, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A városközpont megújítását célzó beruházás kapcsán elmondta: hiányolja a tájékoztatást.

– A beruházás kommunikációja nem megfelelő. Ha a közvéleményt és a Kossuth utcai üzlettulajdonosokat is rendszeresen tájékoztatnák arról, mikor milyen beruházási fázis következik, s az meddig tart, akkor talán nem lenne ilyen nagy a felháborodás. A fakivágások miértjét is el kellene magyarázni, igaz, bizonyára nehéz megindokolni, miért kell konténeres fákat elhelyezni, melyeknek ráadásul a gondozása is igen költséges – hangsúlyozta a képviselő.

A vízi színházzal kapcsolatban Gajdos Attila elmondta: nincs megelégedve a kivitelező által elvégzett garanciális javításokkal. Az ülőfelületek cseréje nem történt meg, s a repedéseket sem mindenhol javították ki.

A sajtótájékoztatón a képviselő megköszönte azoknak a munkáját, akik a facebook-os szerveződés eredményeként összejöttek és rendbe tették a Tessedik-szobor környezetét. Mint mondta, azóta a Komép Kft. vezetői jelezték, hogy átveszik a szobor körüli terület gondozását.

A sajtótájékoztató zárásaként Gajdos Attila elmondta: örülne, ha jelentkezne olyan műköves, aki felajánlaná a Tessedik-szobor térítésmentes felújítását.

Leave a Reply

Exit mobile version