Misi mókus, Mekk Elek, Mirr-Murr és a Tévémaci – kevesen tudják, hogy alkotójuk, Szabó László iparművész lassan már két évtizede itt él köztünk, Szarvason. Beleszeretett a városunkba, s úgy döntött, itt tölti nyugdíjas éveit. Idejét nem pazarolja tétlenül: alkotótáborokat és repülőnapokat szervez, makett- és játékiállításokat rendez, modellező kört vezet. Jellegzetes kalapjában, bőrdzsekijében hol itt, hol ott tűnik fel berregő motorjával. Aligha hinnénk el róla, hogy már a 78. életévét tapossa.
– Elárulná, hogy tud ilyen fitt és fiatalos maradni?
– Úgy, hogy állandóan nyüzsgök. Meggyőződésem, hogy az hal meg korán, aki állandóan a tévé előtt ül. No, rám ez nem jellemző. Világéletemben izgő-mozgó, szaladgáló, intézkedő ember voltam, ma sem ülök tétlenül. Most éppen a kákai repülőnapot szervezem. Ez lesz a tizenegyedik, s ezúttal is az ország számos pontjáról érkeznek pilóták, akiknek gépeit bárki megcsodálhatja június 29-én a kákai repülőtéren. Lassan készülök már az idei festő alkotótáborra is, melynek helyszíne az arborétum lesz.
– A Damjanich utcai civil házban ezekben a napokban egy játékkiállítás látható, melyen az Ön gyűjteményének számos darabja is ott van. Mekkora az otthoni játéktára?
– Nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy zsákszámra vannak régi korokból származó és mai játékaim. S természetesen őrzöm egykori bábfilm-figuráimat, Mirr-Murrt, Mekk Eleket, Misi Mókust és a Tévémacit is.
– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan is lett Önből bábkészítő iparművész. Úgy tudom, eredetileg katonai pályára készült.
– Katonai pályám tulajdonképpen azzal indult, hogy bekerültem a Honvéd Központi Zenekarba, ahol basszusszárnykürtön és klarinéton játszottam. Később elvégeztem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát, ott szerettem bele a repülésbe. Máig jól emlékszem az első gépre, amivel felszálltam: egy kétfedeles Bücker Jungmann volt. Aztán később jött a JAK 18-as, majd a JAK 11-es és a MIG 15-ös. Egészen 1956. tavaszáig a honvédség kötelékében dolgoztam. Akkor jött egy nagy leépítés, s nekem is mennem kellett. Utam a csepeli motorkerékpárgyárba, majd Pestlőrincre, egy műanyagipari gyárba vezetett, ahol hidraulikusként dolgoztam. Aztán meguntam, hogy mindig olajszagú vagyok, s úgy döntöttem, megpróbálok régi hobbimból, a modellezésből megélni. Bekopogtam hát a zuglói Bábfilm Stúdióba, s közöltem, hogy én ott szeretnék dolgozni. Le is húztam huszonöt szép évet, s büszkén mondhatom, hogy az elsők között kaptam meg a Pannónia-díjat, ami nagyon komoly szakmai elismerés.
– Azt akarja mondani, hogy mindenféle iparművészeti képzettség nélkül felvették bábfigura-tervezőnek és készítőnek?
– Megkérdezték, elvégeztem-e a főiskolát. Én azt feleltem, igen, de nem tettem hozzá, hogy nem az iparművészetit, hanem a katonait. A papírokat pedig nem kérték, így megúsztam az aprócska füllentést. Később, amikor már látták, milyen jól dolgozok, senkit nem érdekelt a diplomám.
– Gondolom, a bábfilm-figurák készítése nagyon aprólékos munkát igényelt.
– Valóban. A figurákat először Foky Ottó tervezte meg, majd én szerkesztettem át olyanokká, hogy bábként jól mozgathatóak legyenek. A kivitelezés aprólékos munka volt, fával, textillel, műanyaggal és más alapanyagokkal dolgoztunk a televízió megrendelésére. Mindegyik figurából többet is készítettünk, mert a forgatások során elhasználódtak.
– Huszonöt év után tehát elköszönt a Bábfilm Stúdiótól, nyugdíjba ment. Honnan jött az ötlet, hogy Szarvasra költözzön?
– Akkoriban Kőbányán, egy hatodik emeleti lakásban éltem. Nehezen tudtam mit kezdeni magammal. A haverokkal már évek óta lejártunk Szarvasra pecázni (én csak elkísértem őket, mert nem horgászom), s nagyon megtetszett ez a vízparti város. Úgy döntöttünk, családostul leköltözünk ide. Zsuzsanna lányunk és a két unokánk is velünk tartott, másik lányunk pedig Tahitótfaluban él.
– Az elmúlt években festőművészként is megismerhettük. Számos kiállítása volt már a Tessedik Sámuel Múzeumban, nyaranta pedig alkotótáborokat vezet. Nyugdíjas korában kezdett el festeni?
– Már az 1950-es években is gyakran vettem ecsetet a kezembe, de igazán csak nyugdíjasként jutott erre időm. Mostanában, ha nagyon elkap a hév, éjjel-nappal festek. Örülök annak, hogy befogadott ez a város. Éppen a napokban kaptam egy jó hírt a múzeumból: jövő tavasztól biztosítanak egy állandó kiállítótermet mintegy ezer darabból álló makett-gyűjteményemnek (repülők, autók, hajók, motorkerékpárok). Igyekszem hasznossá tenni magamat, s hálás vagyok azért, hogy mindezt Szarvas Város Barátainak Köre néhány évvel ezelőtt bronz emlékplakettel is elismerte.
