A ma esti párbaj a felek bemutatásával kezdődött, amit Babák Mihály polgármester úr tett meg. Majd Józsa Mihály párbajsegéd színre hívta a két felet. Huzella Péter Kossuth díjas zeneszerző, előadóművész gitárral, Zalán Tibor József Atilla díjas költő, dramaturg tollal küzdött. A párbajsegéd elmondta, hogy a felek barátok és alkotótársak hosszú – hosszú éve, vagyis a párbaj nem lesz „vérre-menő”, ezért távozott üresen hagyva a részére kijelölt széket.
És elkezdődött a párbaj. Huzella Arany János Walsi bárdokkal indított, a válasz Zalán Tibortól az általa írt 501. walsi bárdról szólt. A csörte folytatásában Zalán Tibor felolvasta költeményeit, amit ezután megzenésítetve hallgathatunk viszont Huzella Péter tolmácsolásában. Hihetetlen mennyire más prózában hallani valamit, majd megzenésítve. Teljesen más gondolatok jönnek elő.
Mindkét fél derekasan küzdött. Huzalla Péter eleve rekedten érkezett, ennek ellenére kiválóan teljesített. Zalán Tibor néha olyan verset olvasott fel, amit Huzella Péter régen énekelt, ezért a szöveget a dal közepén elfelejtette és segítséget kért Zalán Tibortól, aki lovagiasan segített. A párbaj másfél óra hosszat tartott és hiányt érzetem a végén, mert a párbajsegédnek legalább egy egalt/egyenlőt kellet volna hirdetni. Ez elmaradt. Ennek ellenére, aki ott volt ma a Vízi Színház nézőterén színvonalas jó előadást láthatott.
Jókai Mór így írt a párbajról az „Egy magyar nábob” című művében „Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.”