Nóra
Ez a mostani írás a szüleinkről szól. Azokról a férfiakról és nőkről, akik a negyvenes, ötvenes években születtek és egy nagyon nehéz korban nőttek fel. Az ő szüleik még éltek egy nagyon más korban, amire jött a második világháború és a kommunizmus – szocializmus, ami aztán pedig egy teljesen új fejezet volt nemcsak az ország, hanem az emberiség történelmében is.
Szóval a negyvenes és ötvenes évek szülöttei egy olyan korban nőttek fel, ahol a szüleik is csak vendégek voltak, minden új volt nekik (többnyire azoknak is új volt, akik ezt a kort „megalkották”). Egy olyan korban, ahol jobb volt csendben maradni és nem feltűnést kelteni.
Mindenki nagyon szigorú neveltetésben részesült és igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Ez a generáció aztán megtanult úgy élni és boldogulni, hogy állandóan figyelni kellett minden szóra és cselekedetre, mert mindenütt voltak besúgók, hacsak éppen nem nekik kellett jelenteni… Aztán teltek az évek és az évtizedek és az élet ugyanabban a mederben folyt tovább, kiszámítható és biztos(nak tűnő) volt minden: kicsi lakás, autó, szot-üdülő, kgst-piac, csencselés, stb.
Majd jött a nagy összeomlás, az „Elvtársak, vége!”, és ami addig volt, már újra nem létezett. A megszokott, biztos talajt kirántották a lábuk alól. Megint meg kellett tanulni egy olyan korban élni, ahol ők a vendégek. Hát csodálkozunk azon, hogy nehéz nekik megérteni ezt a világot, a technikai vívmányokat, a szétzilálódott erkölcsöket és az állandó bizonytalanságot?
Tapasztalataim szerint nekik nehéz azonosulni a másik ember véleményével, nehéz elfogadni a másik ember politikai hovatartozását, egyáltalán: más-ságát. Zárkózottak és a régi barátok is el-eltűntek mellőlük. Őszintén sajnálom azt, hogy az a kor, amelyben felnőttek ennyire korlátok közé szorította őket, ennyire zárt és ellenséges, félelemmel teli volt. Szédítő belegondolni is, hogy mire vihették volna ők, ha szabad országban nevelkedhetnek fel. Mindig az az érzésem, hogy meglopták őket: elvették tőlük a szabad levegőt.
Pedig többet érdemeltek volna.
Nóra
