Lipták Judit
Békésszentandrásról Öcsöd felé haladva, a 44-es főút bal oldalán van egy takaros kis tanya, amely nyaranta valóságos gyermekbirodalommá változik. A szentandrási és környékbeli gyerekek számára a Hrncsjar-tanya az elmúlt tizenöt év alatt már fogalommá vált. Az itteni vándortáborban olyan élményeket élhetnek át, amelyeket semmilyen „puccos nyaralás” nem múlhat felül. Itt nincs tengerpart, van viszont szénakazal, amelyben bukfencet vethetnek és szaltózhatnak, van egy öreg traktor, amelynek platóján a közeli csatornához zötyöghetnek, hogy a hűs vízben megfürödjenek, s nem messze a határban ott a romos tanya, ahol a táborvezető, Hrncsjarné Dorogi Mária gyógytornász annyi mindent mesél nekik az egykori tanyai parasztemberek életéről.
– Úgy volt, hogy ma zárjuk a tábort, de aztán a gyerekek kérésére megtoldottuk még egy nappal – fogadott bennünket Hrncsjarné Dorogi Mária, amikor pénteken reggel ellátogattunk a tanyára.
Bármerre néztünk, mindenütt vidám gyerekarcokat láttunk. A leterített pokrócokon kisebb-nagyobb csoportokban játszottak, beszélgettek. A kisebbek homokoztak, a nagyobb fiúk fociztak, a lányok körben állós játékokat játszottak. A tanya mellett százhúsz bicikli sorakozott. Ennyien jöttek ki aznap, hogy élvezzék a szabadságot.
– Tizenöt éve szervezzük ezt a vándortábort. Annak idején úgy hirdettük meg, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket várjuk, nekik szeretnénk felejthetetlen nyári élményeket nyújtani. Ez most is így van, a különbség csak annyi, hogy ma már nem csak a szegényebb, hanem a jómódú családok gyerekei is örömmel jönnek hozzánk. Ez nem fizetős tábor, adományokból tartjuk fenn magunkat, szerencsére nagyon sokan gondolnak ránk, így nem gond a gyermekek ellátása – avatott be a részletekbe Marika.
Ami pedig a programokat illeti, nos mint kiderült, itt a legfontosabb alapelv a rugalmasság. Semmi nem kötelező, csak akkor csinálják a gyerekek, ha kedvük van hozzá.
– Évek óta kijár hozzánk két szövőnő, Bohák Jánosné és Csík Józsefné, tőlük a szőnyegszövés alapjait tanulhatják meg a gyerekek. Benedek Erikával kézműveskedtek, Kondacsné Évikével grafikázhatnak, Szécsi Gáborral pedig vályogot vethetnek. A rendőrség munkatársai érdekes közbiztonsági foglalkozást tartottak, reggelente pedig segítették a gyereksereg biztonságos kijutását a tanyára. Meghívtunk egy Afganisztánban szolgált katonát is, aki vetítéssel egybekötött előadást tartott, s az amerikai katonai reggeli tornát is megismertette a gyerekekkel. Tóth Tamással, a nemzeti park munkatársával bejárhatták a halásztelki tanösvényt, s izgalmas kenutúrán vehettek részt. Rókalyukat kerestünk, romos tanyán jártunk, meséltünk nekik a régi atalaki tanyavilág lakóiról, köztük Sinka Mátyásról, aki nagyon okos parasztemberként él az emberek emlékezetében – avatott be a tábor mindennapjaiba Hrncsjarné Dorogi Mária. Elárulta azt is, hogy a táborban férje, „’Dínó” a főnök, s munkájukat nagyon sok önkéntes fiatal középiskolás és egyetemista, valamint szülők, nagyszülők és Kantiné Marcsi védőnő is segíti. Mindig, mindenütt jelen vannak tehát az önkéntes felnőttek, akik vigyáznak a gyerekekre.
A hatalmas homokozónál például egy nagymama, Mrena Balázsné Mária néni vállalta fel a felügyelői szerepkört. Két unokájával, Nándorral és Gellérttel jött ki a táborba, s mint mondta, szerinte egy gyerek számára ez a tanya a világ legcsodálatosabb helye.
Hasonlóan gondolják ezt a résztvevő gyerekek is, akik közül többen már hosszú évek óta visszajárnak a Hrncsjar-tanyára. Mátyás Dalma, Szpisjak Nikolett, Baráth Luca és Liszkai Leila (ők négyen közös pokrócon hevertek az udvaron) szintén a visszajárók közé tartoznak. A kérdésre, hogy miért jönnek újra és újra, válaszként több érvet is felsorakoztattak: mert itt senki nem parancsol nekik, mert jó programok vannak, mert kiváló a hangulat, és sokan játszhatnak együtt. Itt nem a mobiltelefont nyomogatják, vagy a számítógépet bámulják, hanem élvezik a szabadságot és egymás társaságát.
