Menu
in , ,

Szarvasi Fórum: egy élő közösség

Tóth Zoltán

Mostanában egyre többször hallunk egy helyi facebook-os közösségről, a Szarvasi Fórumról. A newjsag-on is több akciójukról hírt adtunk már, ilyen volt például a Tessedik-szobor környezetének rendbetétele, nemrég pedig egy békésszentandrási beteg kislány javára gyűjtöttek. A Kossuth-téri játszótér visszafoglalásának gondolata is a Szarvasi Fórumon fogant meg.

Tóth Zoltánt, a ma már több mint 2800 tagot számláló internetes közösség alapítóját a csoport céljairól kérdeztük.

– Egy élő közösséget szerettünk volna létrehozni, s úgy érzem, ez sikerült is. A cél az, hogy ne otthon a számítógép előtt üljünk, hanem mozduljunk meg, találkozzunk és beszélgessünk. Igyekszünk olyan dolgokat kitalálni, amelyek nem a pénzről szólnak, hanem egymás segítéséről, a közösségépítésről, esetleg a tartalmas szórakozásról – mondta Tóth Zoltán.

Utóbbira (mármint a szórakozásra) példát is említett: terveznek például egy batyus szalonnasütést, ahová bárki elmehet, akinek éppen nincs társasága, vagy nincs pénze elmenni egy szórakozóhelyre. Egy ilyen alkalomra mindenki hozna magával enni- és innivalót, s kellemesen tölthetnék együtt az időt.

– Fontos cél, hogy ha valaki bajban van, akkor együtt segítsünk rajta. Ilyen akció volt például a gyűjtés a szentandrási beteg kislány javára. Szó lehet itt kisebb dolgokról is, például ha valaki tűzifát vesz, akkor a favágáshoz segítségül hívhatja a Fórum-osokat, s ha mondjuk egy jó pörköltet is főz, akkor igazán kellemesre sikeredhet a közös favágás – avatott be a részletekbe Tóth Zoltán.

Ha rápillantunk a Szarvasi Fórum honlapjára, láthatjuk, hogy a dolog működik. Van aki albérletet keres és talál, más megbízható varrónőre tehet szert. A lényeg tehát nem marad el: a szarvasiak beszélgetnek és ha kell, segítenek egymásnak.

Leave a Reply

Exit mobile version