Menu
in

Liszi Melinda Karády estje

Liszi Melinda harmadszor játszotta el „Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében – Karády Katalin ismeretlen arcairól” című előadását Szarvason. Az elmúlt évben éppen itt a Szarvasi Vízi Színház deszkáin. Péntek este kis módosításokkal az előzőekhez képest. Az est Karády naplója alapján készült és csak az első sikerig követhetjük a színésznői ambícióval rendelkező nő életét. Az előadásból kiderül, Karády Katalin öntörvényű ember, a darab azokat a barátokat, művészeket is megszólaltatja, akik hittek Karádi Katalin tehetségében, akik segítették pályára lépését, de csak hang formájában jelennek meg.

Liszi Melinda betölti azt a teret, amelyet játéktérként jelölt ki saját maga számára. Meséli a történetet – önmagának (naplójának), a közönségnek, – közben halljuk a szereplők hangját és közben Liszi Melinda átöltözik, arcjátékkal követi a hangokat, és énekli a dalokat: – a Kettőnk életét, Holnap, ki tudja holnap látsz-e még, Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Hamvadó cigarettavég, Mindig az a perc. És eljött a várva várt hírnév Karády sikeres lett, előbb a színházban, majd a filmezés hozta el az igazi ismertséget számára.

De a péntek este Liszi Melindáé, aki nagyon jó játékkal, csodálatosan szép tiszta hanggal idézte meg a színésznőnek készülő Karády Katalint. Liszi Melindát – mint az előző két alkalommal is – Rázga Áron kísérte zongorán.

Nekem tetszet!

Exit mobile version