Dászkál Istvánné Pedagógusok pályaképe című tanulmányában sok izgalmas kérdés mellett vizsgálta, hogy mi is a pedagógus szakma jövője a különböző éve a pályán lévő pedagógusok esetében. A 2010-ben publikált tanulmány minden megállapítására nem térünk ki, hiszen nem is célja ennek a rövid cikknek, de egy vonatkozását kiemelve a szakma jövőjével kapcsolatban láthattuk, hogy a pedagógusok által saját szakmájuk irányába vetített jövőképük pesszimista, kilátástalan. Olyan mértékben, hogy sokuk szerint nincs is jövője. A tanulmány ezen megállapítása kétszer olyan erős vonalat képviselt, mint az optimista, amely szerint felemelkedik, és professzionalizálódik. Talán ma másképp festene a tanulmány ezen fejezetének megállapítása, hiszen végre életpályáról, szakmai professzionalizációról és egyéb pozitív irányba lendítő „huncutságokról” hallhatunk. Örömmel. A szakmánknak a működtetői talán nem is ezek a felszínen látható mozgatók, hanem az a pedagógus lélek, ami többé tesz bennünket, mint csupán „humánrobotokat”. Különös, és felemelő érzés, amikor látom a dékáni méltatást követően azoknak a pedagógus jelölteknek az oklevél átvételét, akik különböző pályamotivációkkal különböző hittel és különböző hitképzettel, de boldogan veszik át a szakmára jogosító dokumentumot. Hogy közülük hányan lesznek a szakma elkötelezett szerelmesei, fogalmam nincs. A szakmában dolgozók bizonyára sokan, de szerelmesek csak néhányan. Szerelmesek egy szenvedélybe, egy hivatásba, egy gondolatba, egy munkába… Ilyen szenvedélyes vállalást tett a Rózsa Borka Alapítvány, amikor Rózsa Györgyné óvónő neve által fémjelzett díjat megalapította, és azokat a végzős óvodapedagógus hallgatókat, akik a képző főiskolájuk, gyakorlóintézményeik ajánlása alapján ringbe szállnak egy díjért, ami talán több is, mint egy díj. Elismerés.
Az idei évben a szarvasi Szent István Egyetem ABPK végzős hallgatója, Varga Petra nyerte el a megtisztelő címet. Ennek apropóján néhány kérdés köré csoportosítva beszélgettünk a megmérettetésről, a pályára való készülésről, és egyéb „csibészségekről”.
A Kaposváron megrendezett XXXI. OTDK Tanulás- és tanítás módszertani- tudástechnológiai szekciójának előadójaként A figyelem vizsgálata 6-7 éves korban címmel tartott előadását követően érdekelni kezdett, hogy az a szakmai hevület, ami átsugárzott Petra előadásán, a gyakorlatban is találkozik-e ezzel a lelkesedéssel és alapossággal. Amikor ajánlásunkat kérte a képző, hogy ebben az évben ki képviselje az intézményt a Rózsa Borka Alapítvány megmérettetésén, a szakvezetők, az intézményvezetés egybehangzóan ajánlotta Varga Petra hallgatónkat. Nem véletlen.
Petra 1992-ben született Gyulán, és születése óta a Békés megyei Vésztőn él. Az általános iskolát követően a szeghalmi Péter András Gimnáziumban érettségizett, és nyert felvételt a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának óvodapedagógus szakára, Szarvasra. A generációs pedagógus család talán nem véletlenül irányította akarva, és/vagy akaratlanul a pálya felé. A diplomaosztás mámorában a díj átvételét követően csak rövid beszélgetésre van időnk.
– Néhány gondolatot ossz meg velünk, a sikeres dolgozatoddal kapcsolatban! Milyen problémákra reflektáltál az idei témakörrel kapcsolatban? Hogyan és miben látod, láttad az iskolaérettség problematikáját?
– A Rózsa Borka Alapítvány versenyéről sokat hallottam a főiskolai tanulmányaim alatt. Végzősként nagyon nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy Demjénné Jónás Klára szakvezető óvónő, Podani Mihályné gyakorlati képzés vezető, és Bíró Gyula igazgató úr felkért, hogy képviseljem a Kart, a Gyakorlóintézményt ezen a versenyen. A dolgozat idei témája az iskolaérettség volt, amely manapság nagyon divatos és megragadott téma. Az iskolaérettség kialakulására már az óvodába lépés első napjától nagy figyelmet kell fordítani. Minden gyermek nevelésének célja, hogy 6-7 éves korára iskolaérett legyen, vagyis helyt tudjon állni az iskola által támasztott feltételek rendszerében. Persze az óvoda nem alárendeltje az iskolai nevelésnek, hanem előszobája úgy, hogy komplex készség- képességfejlesztést, személyiség fejlesztést valósít meg. Az óvodapedagógusok feladata, hogy a gyermekek képességeiből kihozzák a maximumot. Dolgozatom címének a „Hívogat az iskola, kapuját kitárja…” adtam. Igyekeztem részletesen kifejteni az eddigi tapasztalataimat, illetve saját véleményemet megfogalmazni, amellett, hogy elolvastam Szabadi Ilona az Irkafirkától a meséig című könyvét, illetve számtalan törvényt, törvényi javaslatot, amelyek foglalkoztak az iskolaérettséggel. Ezekben találtam azonos, illetve eltérő gondolkodásmódokat, ebben próbáltam elhelyezni az önmagam által megfogalmazottakat. Az iskolaérettségről szóló legújabb törvény előírja, hogy hat éves kortól kötelező lesz az iskolakezdés, de bizonyos esetekben továbbra is van lehetőség a későbbi kezdésre, ami sok gyermek előnyére válhat, hiszen az iskolaérettség nem csupán kor, hanem érettség kérdése. Azt gondolom, hogy az óvodák, óvodapedagógusok számára nem az a fontos, hogy a gyermeket minél több ideig az óvodában tartsák, hanem hogy a gyermekeknek biztosítani tudják a feltételeket és a megfelelő tudást az iskolakezdéshez, és az iskola sikeréhez. Legtöbb esetben az óvodában töltött három év elegendőnek is bizonyul ehhez. Fontos, hogy az óvoda legyen tisztában a feladataival, és az iskola is tisztán láthassa az óvoda funkcióját és feladatait. Az óvoda nem iskola-előkészítő.
– Hogyan érezted magad a versenyen? Mit jelent számodra, hogy Rózsa Borka díjas vagy? Kérdezem ezt úgy is, mint a 2001. év Rózsa Borka díjasa.
– A versenyen nagyon jól éreztem magam. Rózsa Gábor úr nagy tisztelettel és szeretettel fogadott minket az alapítvány nevében, az EMMI Szalay utcai épületében. Örömmel fedeztem fel versenytársaim között azokat az ismerős arcokat, akikkel az idei Kaposváron megrendezett OTDK-n találkozhattam. Mindannyian felkészülve érkeztünk a versenyre, és bár volt előzetes „kapaszkodó” (Szabadi Ilona említett könyve), de ennek ellenére természetes izgalommal vártuk a verseny pillanatait. Külön megtiszteltetésnek éltem meg, hogy találkozhattam a legelső Rózsa Borka-díj nyertesével Benyusné Szász Mónikával is. Miután lezajlott a verseny, és leadtuk a dolgozatainkat, fura érzés volt, hogy az eredményét csak a szakmai zsűri döntését követően a diplomaosztó ünnepélyen tudhattuk/tudhattam meg. A mai napon, amikor diplomaosztóra sor került, nagy izgalommal és bizakodással vártam az eredményt, ami hatalmas örömként ért, és megtiszteltetés volt, amikor Dr. Lipcsei Imre dékán úr szavait követően Bíró Gyula a Gyakorlóintézmény igazgatójától átvehettem a Rózsa Borka-díj elismerő oklevelét, és a pénzjutalmat. A díj azonban többet jelent számomra, hiszen „legkiválóbb óvodapedagógus jelölt” címet hordozza, ami a megtiszteltetésen túl felelősség is, s bár ez az életem során az első ilyen elismerésem, úgy hiszem, hogy jó alapja, hogy a pályán bizonyítsak, és jó belépő lehet az álláskeresés és munkába állás folyamatában.
– Pályakezdő óvodapedagógusként hogyan képzeled el munkába állásodat? Milyen kihívásokat látsz? Mi az, amit szeretnél megvalósítani az előtted álló szakmai életutad során?
– Pályakezdőnek lenni nem könnyű. Az óvodapedagógusi pálya véleményem szerint egy csodás szakma, hivatás, de nehéz ebben a szakmában elhelyezkedni, még akkor is, ha régiónként ez más-más képet mutat. Amikor elkezdtem főiskolai tanulmányaimat, már igyekeztem a lakóhelyem környékén állást keresni. Szerencsémre a családomban több pedagógus is van, hiszen édesanyám általános iskolai tanítónő, nagymamám tanár volt, nagynéném pedig óvodapedagógus, óvodavezető. Az ő tanácsaikat meghallgatva, megfogadva igyekeztem legjobb tudásom szerint végezni a főiskolát, hogy aztán a záróvizsga után az eredményeim tükrében és alapján tudjak pedagógus álláshoz jutni. Az oklevélhez szükséges a nyelvvizsga. Nyelvvizsga hiányában csúszik az oklevél, és ez által a munkába állás is. A frissen diplomázottaknak a nyelvvizsga hiánya okozhat nehézséget. Én hamarosan nyelvvizsgát fogok tenni lovari és angol nyelvből is. A szükséges megléte mellett azt hiszem, hogy olyan nyelveket választottam, amelyek a munkám során szükségesek a számomra. Az álláskeresésnél fontos szempontnak tartom az óvoda helyét, adottságait, illetve az ott dolgozók személyiségét. Pályakezdőként fontos, hogy olyan közösségben dolgozhassak, akiket szeretek, tisztelek, és ez kölcsönök. A gyermekek az én szememben egyenlőek, és megérdemlik, hogy őszintén szeressük, tiszteljük és neveljük őket a legjobb tudásunk szerint. Óvónőnek lenni számomra nemcsak szakma/hivatás, hanem életcél. Valamikor el szeretném mondani magamról –és talán mások is megerősítik majd- hogy jó óvodapedagógus vagyok, és büszkén szeretnék arra visszagondolni a pályámmal kapcsolatban, hogy hány kisgyermeket óvtam, neveltem, tanítottam, készítettem föl az iskolai életre és magára, ami még fontosabb, életre. Már kisgyermek koromban az volt a vágyam, az álmom, hogy óvodapedagógus lehessek.
– Beszélgetésünk végén, amikortól már kollégaként beszélgetünk az oklevél átvételét követően, kicsit mesélj magadról! Mit szeretsz csinálni szabadidődben? Mik azok a dolgok, amelyek ebben a „legszebb korban” foglalkoztatnak téged?
– Mindig is szerettem a gyermekekkel foglalkozni, játszani. A mai napig sokszor baby sitterkedek, és ezzel remélem hogy nemcsak nem csak magamnak okozok örömet, de a gyerekek is élvezettel élik meg, és segíthetek másoknak is. Szabadidőmben igyekszem minél több időt a családommal tölteni, a párommal, és a barátaimmal együtt lenni. Sokat sportolok, tíz évig versenyszerűen mazsoretteztem, három évig twirlingeztem, és öt évig néptáncoltam, és emellett kézilabdáztam. A sport, a mozgás nagyon fontos számomra, hiszen a sport által nyerek energiát, ami ugye egy pedagógus számára nagyon fontos. Ezért ha tehetem, hetente többször futok, kerékpározom, illetve zumbázok. Jövőbeli terveim között mi más szerepelhetne, mint egy fiatal nőnek, hogy családot alapítsak, legyen egy jó munkahelyem, ahol gyermekek között tölthetem a mindennapjaimat, és boldog és teljes életet élhessek.
– Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál a családi öröm közepette erre a rövid kis beszélgetésre, és mi mást is kívánhatnék neked, mint egy boldog és teljes, lelkiekben és egészségben, anyagi és szellemi javakban gazdag életutat, és elhivatottsággal teli szakmai pályát.
– Záráskánt szeretném megköszönni a mentoromnak, főiskolai oktatóimnak, hogy megmutatták milyen a felkészült, és szakmailag elhivatott pedagógus képe, és köszönöm a Rózsa Borka Alapítványnak és a zsűrinek, hogy a megtisztelő cím birtokosa 2013.-ban én lehetek.
Bíró Gyula igazgató-szaktanácsadó
Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde,
Szarvas