2013 utolsó fizetős előadását láthatták azok, akik a Magyar Teátrumi Társaság által üzemeltetett Vízi Színház nézőterére leültek csütörtök, vagy péntek este. Az Újvidéki Színház előadásában a West Side Story című történetet hallhatta, láthatta a közönség Nagy Viktor rendezésében. A történet számomra csak a film által ismert, és csak a vidéki színházak játsszák (Szeged, Kaposvár). Sokszereplős, komoly ének- és tánctudást igénylő alkotás. A zenéjét Leonard Bernsein szerezte, aki augusztus 25-kén lenne 95 éves, a szövegkönyvet Arthur Laurents írta, a dalszövegeket Sephen Sondheim. A szövegeket Miklós Tibor fordította magyarrá. A történet az 1950-es évek közepén játszódik New York West Side negyedében. Két rivális banda szeretné megszerezni a környék egyeduralmát, ezért harcra készülnek, az amerikaiak vezetőjük Riff és a Puerto Rico-i emigráns fiatalok vezetője Bernardo. Közben egymásba szeret az amerikai banda volt tagja Tony és a Puerto Rico-i emigráns fiatalok vezetőjének húga Maria. A vég elkerülhetetlen. Gyűlölet, gyűlölet szül. Lehet mai értelmet keresni a darabhoz, biztosan van, de ez a darab 1950-es évek közepén játszódott, a bandatagok a helyüket keresték. Megvédeni a területünket, vagy éppen területet szerezni teljesen mindegy. Az utca törvénye a rivális banda gyűlölete, a „hatalom” megszerzése, de bele sem gondolnak a következményekbe. Aki megpróbálja kicsit józanabbul megvilágítani a helyezetett, azt meg sem hallgatják (Doc). Két halál sem állítja meg őket, hogy elkövessék a harmadikat. Az Újvidéki Színház kihasználta a Vízi Színház adottságait, a három lépcsősort is bevonták a játéktérbe. A líra és az erőszak lüktetése ismétlődött, és sajnos az erőszak győzött. A díszletek olyanok voltak, ami miatt, a szélső sorok nem láttak jól, ezt megelőzendő Seregi Zoltán az előadás előtt kérte a nézőket a külső széléről üljenek a belső üres helyekre. Ezt nem negatívként értékelem, hiszen a díszlet – ahogy Seregi Zoltán is elmondta – nem erre a színpadra készül. Ettől függetlenül az előadás nekem nagyon tetszett. Fiatalos, lendületes előadást láthattunk. A zene, a szövegkönyv, a dalok nagyon jók, a színészek kiválóan teljesítettek. A tánc szinte bele épült a darabba, fantasztikus koreográfia született (koreográfus: Gyenes Ildikó), a színészek énekhangja szintén nagyon jó volt. Egy szívszorongató előadást láthatott a szarvasi közönség.
A főbb szerepekben: Tony – Kőrösi István, Maria – Szilágyi Ágota, Bernardo – Szabó Ede, Riff – Huszta Dániel, Anita – Elor Emina (a legjobb alakítás az este), Doc – Giricz Attila (szintén nagyon jó játékkal).
Örülök, hogy láthattam ezt a darabot színpadon is. Az első bemutató New Yorkban, a Broadway-n 1957. szeptember 26-án volt, (56 éve) és egyfolytában 734 előadást élt meg. Színre került az egész világon; Párizstól Moszkváig mindenütt sikerrel. 1961-ben vitték filmre, ami több Oscar-díjat kapott.
Mellettem Budapestről kimondottan a darab kedvéért ideutazott házaspár ült, a városban töltenek pár napot. Jó érzés volt szarvasinak lenni, „bezsebeltem” a dicséreteket.
Amit sajnálok, az az, hogy a darab nagyon szomorú történet, én nem ezt hagytam volna utoljára. De, hogy láthattam, annak nagyon örülök.
„száz és száz út vár;
és köztük egy, hogy rátalálj!
Nyújtsd kezed,
nézd, nem álmot látsz;
fogd kezem,
vár egy új világ!
Ránk vár!”
