Dzsudzsák megmagyarázta a román zakót: “olyan nyomás alatt, hogy rendőrökkel kellett edzenünk, nem könnyű játszani” – mondta a pillanatnyilag legjobban túlértékelt magyar labdarúgó. Felháborító! Aki nagyon sok pénzért aláír az Anzsi Mahacskalához, ami “külföldieknek nem ajánlott” terep, az ne rettenjen meg, ha Európában esetleg rendőrök vigyázzák az edzését. Lehet, hogy egy vastagabb csekk növelte volna a biztonságérzetét, esetleg eszébe juttatta volna, hogy ő profi. Pontosabban ő “a Profi” ma Magyarországon. Ehhez méltó életet is él, luxusautókat tör, címlapcsajokkal szűri össze a levet, aztán csíkos lesz a nadrágja mert balhé van a vasútállomáson, és nem tud focizni.
Nézzük a jó oldalát a dolognak! Hálásak lehetünk a mai magyar elsővonalbeli labdarúgásnak. Az elmúlt ötszáz esztendőben ha ketté lehetett osztani a magyart, akkor mi önként három részre osztódtunk. Ez alól egyedül az Aranycsapat jelentett kivételt, aminek akkor és a ma is osztatlan a megítélése. Mind a mai napig büszkeségre ad okot minden magyarnak, ha szóba kerül valahol az a nemzeti tizenegy, és hála Istennek, tízből kilenc külföldit megkérdezve egyből Puskást és az Aranycsapatot említik, nem pedig valamelyik elvtelen dolgunkat, valamelyik háborús szereplésünket, vagy pl. a 2004. december 5-i népszavazást. Máig is ez az egyik legfontosabb országimázs exportcikkünk.
De igazán hálásak a jelenlegi magyar profi labdarúgásnak lehetünk csak igazán, főleg az elmúlt heti román-magyar után. Talán soha nem hozta még ennyire közös nevezőre a magyar közvéleményt semmi, mint a román blamázs. Nagy mellénnyel felvezetjük, hogy talán még soha nem irigyeltek minket ennyire ellenfeleink, mint most, aztán megver minket egy csapat nélküli csatár. Mellényben mentünk, zakóban jöttünk.
Még Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor MLSZ-elnök is teljes egyetértésben mosolyog másfél méteren belül egymásra, egyedül Michel Platini ül unott arccal. Látott ő már ilyet. Rosszabb napokon. De nem ezen edződött sem játékosként, sem nézőként.
Tízezer szurkoló ment ki megnézni, hogy mit hoznak ki a magyar nemzeti tizenegyből az észtek. 10000 néző. Már ez is csoda. A Csabacsűd-Kondoros mérkőzésre 5-600-an jöttek ki. Huszadannyian a lakosság egy ezredéből. Igaz, hogy ezt a magyar válogatottat a Kondoros és a Csabacsűd is megverte volna. A javadalmazások egymilliomod részéből. Egyébként egy ilyen román-magyar után miért nincs 98%-os különadó? Pénzt kaptak a semmiért. Kérjük vissza! Elsőként Egervári Sándortól.
Megint a szurkolókkal, nevezhetjük őket huligánoknak, megkülönböztetendő őket a szurkoló szurkolókkal kell egyetérteni -persze nem abban, hogy rombolnak, balhéznak, vonatokat szednek szét-, “Úgy szurkolunk, ahogy ti játszottatok!”. Ti játszani nem tudtok még, mi meg szurkolni nem tudunk már.
Fotó: Beliczay László / MTI