in ,

Ingyen vizsgálták át a bringákat

Meglehetősen szerény érdeklődés mellett zajlott szombaton a Mobilitási hét keretében megtartott Biztonságos Bringa-nap. Helyszínül a Tesco-parkoló szolgált, ahová elsősorban a kerékpározás és a motorozás szerelmeseit várták.

A Csapesz kerékpárüzlet jóvoltából mindenki ingyenesen átizsgáltathatta a biciklijét, sőt 10-20 százalékos vásárlási és szervízelési kupont is kapott. A Rácz R Motor és Tuning Műhely alternatív energia meghajtású robogókat hozott a rendezvényre és Street Fighter bemutatóval is kedveskedtek a közönségnek.

Podani Mihály szakoktató jóvoltából a robogósok egy ügyességi versenyen mérhették össze tudásukat. Először egy KRESZ-tesztet töltöttek ki, majd az akadálypályán kerekeztek végig.

Krivik Viktor, a mobilitási hét főszervezője a helyszínen úgy nyilatkozott: annak, hogy a vártnál kevesebben jöttek el, egyik oka bizonyára az, hogy párhuzamosan több rendezvény közül is választhattak ezen a napon a szarvasiak. A gyakorló iskola most tartotta a Mustolót, a szomszédos Csabacsűdön pedig a III. Nemzetközi Kukoricanap eseményeire várták az érdeklődőket.

Vélemény, hozzászólás?

Útravaló

A pontok még a vendégeké, de a küzdeni tudás dicséretes