Mindennek a kezdete és a vége, alapja és meghatározója. Elhagyjuk, elveszítjük, újrateremtjük és folyamatosan alakítjuk. Kritizáljuk, hordozzuk és örökké keressük. Néha menekülünk előle, néha menekülünk vissza hozzá. A megbonthatatlan és a már eleve darabokból álló egész. A mindenkori regnáló hatalom igazi ellensége, a kontrolálhatatlan és zárt, önelvű egység. A társadalom alapja és építőköve. Egy van belől és száz is lehet. Egyhez tartozhatunk és többet is a magunkénak érezhetünk. Elfed és eltakar sok mindent: értékeket, bűnöket, titkokat és kapcsolatokat. Őrzi a hagyományokat, a történeteket, a legendákat és nagy tragédiákat.
Család.
Talán Jézus urunk sem bánja, ha a tőle vett mondást egy kisé a családra alakítottam. Mert ez az a közösség, ahonnan (jó esetben) elindulunk, magunkkal visszük értékeit, és mindig ott van velünk. Ma már természetesen más szerepe van a családnak, mint a középkorban volt, de a vagyoni és egyéb társas kötődéseken túl ez az az életforma, amely az állatoknál is ugyanúgy megtalálható, mint az embereknél. Nem jó egyedül, kell a közösség, kell a szeretetközösség, ami családnak hívunk. Nem feltétlenül a vér adja meg egy család alapját, hanem sokkal inkább a szeretet, a közös értékek és egymás támogatása.
Az azonban nagyon érdekes és tanulságos, hogy a történelem során hogyan alakult (át) a család fogalma, jelentése. Míg régebben a vagyon és a vérrokonság volt domináns, ma ez inkább háttérbe szorult. S hogy ez jót tett nekünk? Nagyobb szabadságot adott az emberek kezébe, de nem biztos, hogy mindig mindenki megfelelően tud élni ezzel a szabadsággal.
Ami számomra legfontosabb a családommal, sőt, családjaimmal kapcsolatban az a biztonság. Az a tudat, hogy otthon vagyok, hogy szeretnek, nem bántanak, nem kell alakoskodni, nyugodtan lehetek fáradt, szomorú, kiszolgáltatott, elesett és beteg, vagy éppen feldobódott, felszabadult és önfeledt. Van egy buta kis szokásom. Ha hazaérek és huzamosabb ideig otthon maradok, akkor átöltözöm: az utcai ruhámat kényelmes otthoni viseletre váltom. Mondjuk a hatvanas években ez a hozzáállás nem lett volna túl korszerű, amikor is a városi háziasszonyok is legtöbbször körömcipőben kavarták a rántást a tűzhely előtt. Maximum az otthonka jöhetett volna szóba, de arról ugye szó sem lehet. ☺
Valahogy leveszem a külvilágban használt páncélomat, az összeszedett nagyon is felnőttes énemet és újra az az én leszek, aki könnyed, kényelmes és laza. Nyilván soha nem mennék a munkahelyemre szabadidő felszerelésben. De otthon ezt megtehetem. Szóval kell ez a kettősség, különben ránk égne a szerepünk, ránk nőne a jelmezünk. És amilyen jó levenni az utcai ruhát, olyan jó felvenni azt és egy kicsit kicsípni magunkat. Ezért jó az otthon és a család: biztonsággal kiléphetünk az ajtón, mert tudjuk, hogy hamarosan visszatérünk és örömmel fogadnak bennünket.
Hát tartsuk olajozottan annak az ajtónak a zsanérjait, hogy minél többször nyithassuk ki azok előtt, akiket szeretnénk a családunk körében látni.
Nóra