Menu
in ,

Visszavonták a határozatot, nem lesz Domán Imre utca Szarvason

A szarvasi önkormányzat decemberben döntött arról, hogy a Bagi János utca (felvételünkön) új neve dr. Domán Imre utca legyen. A lakosság kérésére azonban ezt a határozatot a januári rendkívüli ülésen visszavonták. Az utca új neve: Liliom.

Az idősebb korosztály tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még az egykor köztiszteletnek örvendő állatorvosra, dr. Domán Imrére. Ő volt az, aki nem csak azért látogatott ki a tanyákra, hogy a háztáji gazdaságokban tartott jószágokat gyógyítsa, hanem gyűjtötte is a régi paraszti tárgyakat. Az általa összegyűjtött relikviákból napjainkban is állandó kiállítás látható a Tessedik Sámuel Múzeumban.

Nos, a képviselő-testület a december 19-i ülésen úgy döntött, hogy a jeles doktorról nevezik el a város szélén fekvő Bagi János utcát. Az ott lakók tetszését azonban ez az elnevezés nem nyerte el. Ők ugyanis leginkább azt szerették volna, hogy egyáltalán ne legyen változás, vagy ha már ez elkerülhetetlen, akkor az utcájuk virágnevet kapjon.

Január 2.-án a Bagi János utcaiak benyújtottak egy kérelmet az önkormányzathoz. Ebben egyrészt sérelmezték, hogy nem vették figyelembe javaslatukat (melyet korábban egy lakossági fórumon mondtak el), másrészt elutasították a dr. Domán Imréről történő elnevezést. Ezt azzal indokolták, hogy dr. Domán Imre nem kötődött közvetlenül az ő környezetükhöz. Javasolták, hogy az utca új neve legyen Liliom (esetleg Pipacs, vagy Tulipán).

Kérték továbbá az ingatlanok újraszámozását is. Az utcában ugyanis (a korábbi telekösszevonások miatt) mára mindössze tizennégy lakóingatlan maradt, az első házszám viszont 8-as, az utolsó pedig 50-es.

Az önkormányzat eleget tett a lakossági kérésnek és január 8-án visszavonta korábbi határozatát. Döntöttek arról, hogy az utca új neve Liliom legyen.

Információink szerint dr. Domán Imréről a külterületi Ezüstszőlőben található játszóteret nevezik majd el (dr. Domán Imre tér). Az erről szóló határozati javaslatot csütörtöki ülésén tűzi napirendre a képviselő-testület.

Leave a Reply

Exit mobile version