Vasárnap délután a Cervinus Teátrum előcsarnokában Teátrumi Szalon címmel Benkő Géza színművész estjét láthatta a szép számban megjelent közönség. Benkő Géza ezúttal Bíró Gyula novelláiból válogatott és előadta saját költeményeit is. Az estet Ölveczky András nagyszerű zenei aláfestése tette kerekké.
Bíró Gyula a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Iskola és Óvoda igazgatója a tudományos munka mellett, – ha már tollat (klaviatúrát) ragad, – akkor nem csak tudományos munkákat ír, hanem novellákat is. Benkő Géza Bíró Gyula Bizonytalan reggelek című önálló novellás kötetéből és az Utolsó párttitkár című kötetből olvasott fel (ez utóbbi kötetet Bíró Gyula két társával együtt jegyzi). A történetek néhol filozofikusak, néhol komikusak, néhol elgondolkodtatóak
Benkő Géza írásait, költeményeit már hallhatunk több alkalommal. Vasárnap este verseit hozta el Szarvasra, amelyek illettek Bíró Gyula novelláihoz, mert a versek is elgondolkodtatóak voltak. De Benkő Géza műveit mindig élmény hallgatni, ez vasárnap este sem volt másképp.
A műsor keretét, valamint a novellák, versek közötti levezést Ölveczky András élvezetes zongora játéka, éneke tette emlékezetessé. Remélem még láthatjuk Ölveczky Andrást itt a Cervinus Teátrum színpadán, pódiumán.
Benkő Gézával legközelebb április 1-jén találkozhat a szarvasi közönség.