Velence, a süllyedő város, a lagúnák városa, a méltán híres Velencei karnevál helyszíne. Ebbe volt lehetősége betekintést nyerni február 21. és 23. között a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szerencsés diákjainak. Egy kis csapat indult útnak február 21-én este, hogy másnap egy egész napot tölthessenek a karneváli hangulatban égő városban. A hosszú (kb 12 órás) utazás, és a buszon való alvás, vagy nem alvás kicsit meggyötörte szervezetünket. Valaki morcosan, valaki jó kedvvel viselte a mozgásterünk két ülés közé való lecsökkenését. S bár a pihenők megkönnyebbülést jelentettek mindenki számára, az igazi felüdülést a megérkezés jelentette. Egy kis várakozás után, amikor már mindenki összeszedte legfontosabb dolgait és önmagát, vaporettóval közelítettük meg a Szent Márk tér melletti kikötőt. Útközben megálltunk a frissen felújított Sóhajok hídjánál, s elkészültek az első fényképek is. Rövid séta után máris részévé váltunk a forgatagnak, habár a délelőtti tömeg meg sem közelítette a délutáni emberáradatot. Szabad programmal tölthettük el az egész napot. A legelső, ami lenyűgözött bennünket, a Dózse-palota gótikus épülete, majd az árkádsor alatt álló és a fotósoknak pózoló maszkosokra irányult a tekintetünk. A színpompás öltözékük mesébe illő volt. Eközben a növényekkel, szobrokkal díszített színpad mellett haladtunk el, amelyen a délutáni órákban bemutatót rendeztek, s mindenki megcsodálhatta a szebbnél szebb ruhakölteményeket, maszkokat. A térre visszanézve láthattuk a Szent Márk-székesegyházat és a bejárattal szemben magasodó harangtornyot. A kis utcákba bejutva újabb és újabb boltokat láttunk, amelyek többsége álarcokat, ajándéktárgyakat vagy a híres muranoi üvegtárgyakat, ékszereket árusította. Minden út a Rialtó hídhoz vezetett, ami Velence leghíresebb hídja. Ez nem csak a csatornán való átkelésre szolgál, hanem igazi „zsibvásár”. Itt mindent lehet kapni, ami Velencével kapcsolatos, a legolcsóbb maszkoktól kezdve a legdrágább gyönyörű muranoi ékszerekig. A hangulatos épületek közt barangolva ki-ki betért egy pizzériába, kávézóba, ami kihagyhatatlan az idelátogató turisták számára, vagy ajándékokat vásárolt az itthoniak számára. A szerencsések láthatták a felvonulást is, de aki nem volt akkor a téren, az sem búsult, hiszen a városban járkáló álarcosok, a látvány, a forgatag kárpótolt mindenkit. Nem is beszélve a kis csatornákról, amiken a szebbnél szebb gondolák siklottak, a képeken is látható csíkos pólós gondolásokkal. Sajnos az erőnk is alább hagyott a nap végére, mindenki fáradtan kullogott a megbeszélt találkozó helyre. Szerencsére mindenki időben megérkezett, így indultunk is a kikötőbe, mely visszavitt minket. A hajóról is csodás látvány tárult elénk, s eközben élménybeszámolót tartottunk egymásnak, ki mit látott, mit vett, merre járt, s ki kóstolt igazi olasz pizzát.
A hazaúton a busz feltűnően csendes volt, a nagyhangú diákok is fáradtan rogytak az üléseikbe, s aludták át a haza utat. Minden szülő örömmel fogadta világjáró gyermekét. Ez a jó hangulatú utazás örök emlék marad mindannyiunknak.
Mészáros Tünde
