in

CÉGMUSTRA: A Geomark Kft. erőssége az intenzív kultúrák termesztése

Tóth Imre agrármérnök, a Geomark Kft. ügyvezetője

Az 1993-ban alapított Geomark Kft. az elmúlt két évtized során töretlenül fejlődött. Minden évet nyereséggel zártak, s a haszon jó részét fejlesztésekre fordították.

– Annak idején tulajdonképpen a kényszer ösztönzött bennünket a cégalapításra. A Dózsa Termelőszövetkezet felszámolásával megszűnt a munkahelyünk. Az egykori vezetők, tagok közül hatan összeálltunk és létrehoztunk egy vállalkozást, szinte a semmiből. Se gépünk, se földünk nem volt. Az első időszakban Kardoson kezdtünk el gazdálkodni: béreltünk 1000 hektárnyi földet, s azt bérelt gépekkel műveltük – emlékezett vissza a kezdetekre Tóth Imre agrármérnök, a Geomark Kft. ügyvezetője.

Az első évek nem voltak könnyűek. Fokozatosan bővült a megművelt terület, szaporodtak a gépek, nőtt a raktári kapacitás. A folyamatos fejlesztés eredményeként a Geomark Kft. ma már 2500 hektáron gazdálkodik. A földek kétharmad része Szarvason, a többi Csabacsűd és Kardos határában van. Kardoson még az első években vásároltak egy szárító és raktárüzemet, Szarvason pedig kialakítottak egy géptelepet, amely az évek során egyre korszerűbb gépekkel gazdagodott.

– Erősségünk az intenzív kultúrák termesztése, területeink kétharmadát öntözzük. Saját vízkivételi jogunk is van (az élő Körösből) s vannak olyan területeink, ahol ezt más vállalkozásokkal közösen oldjuk meg. A csatornákat magunk tartjuk rendben, saját gépekkel – mondta az ügyvezető.

Ami a termékpalettát illeti, a Geomark Kft. minden évben 400-500 hektáron hibridkukoricát, 100-120 hektáron pedig korai zöldborsót termeszt. A borsó után másodvetésben csemegekukoricát, vagy zöldbabot vetnek, így ezeken a földeken évente kétszer tudnak betakarítani. Cukorrépát mintegy 60 hektáron, hibrid napraforgót 50 hektáron, őszi káposztarepcét pedig 500 hektáron termesztenek. A kalászosok is jelentős területet, 1000 hektárt foglalnak el. Lucernát szintén termesztenek, 100 hektáron. Emellett gépeik szabad kapacitásának köszönhetően bérművelést is végeznek, mintegy 500 hektárnyi területen. A cég jelenleg 32 embernek ad folyamatos munkát, a címerezésekhez pedig időszakosan is sokakat foglalkoztatnak.

– Az Európai uniós csatlakozás óta a támogatási rendszer kiszámíthatóbb, biztosabb hátteret biztosít a gazdálkodásunkhoz. Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt két évtized során nem volt veszteséges évünk. Árbevételünk folyamatosan növekedett, tavaly már elérte az 1,5 milliárd forintot. Fontos dolognak tartom, hogy nekünk egyetlen fillér kintlévőségünk sincs. Köszönhető ez annak, hogy óvatosak vagyunk, soha nem kötünk üzletet ismeretlen, sokat ígérő jelentkezőkkel. Évek óta megbízható, korrekt partnereknek értékesítjük terményeinket – hangsúlyozta Tóth Imre.

Ami a jövőbeni terveket illeti, ezzel kapcsolatban a cégvezető elmondta: egyetlen továbblépési lehetőség a minőség további javítása, a hozamok növelése és az ehhez szükséges új technikák megvásárlása. Tervezik például a műholdas nyomkövetési rendszer bevezetését, ami kezdetben költséges ugyan, de középtávon mindenképpen megtérül.

Egy elvesztett győzelem

Ica néni túl a 90-en is fiatalos és vidám