A Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület 2014. március 22-23-án részt vett a VIII. Utazás és Szabadidő Szakkiállításon Szegeden, ahol Mihály Mariann és Ardainé Tóth Anikó képviselte Szarvas-Békésszentandrás és Kondoros térségeket.
Helyszíne az Árkád Bevásárlóközpont volt, amely jobbnak bizonyult az előző évek helyszíne helyett, hiszen olyan személyek érdeklődését is fel lehetett kelteni, akik nem kifejezetten a kiállításra érkeztek, hanem csak a bevásárlóközpont látogatói voltak.
A börze az Árkád nyitva tartásához igazodott, tehát leendő turistáink este 20 óráig elérhették a Dél-alföldi standon kihelyezett kiadványokat.
Ezúton is vittünk az új imázs kiadványunkból, amiben a leendő turista megtalálhat mindent egy helyen térségünkről, tehát ez a kiadvány volt a legnépszerűbb.
A kiállításon nyereményjátékot is hirdettünk, melynek nyertese Masáné Dr. Harmatos Beáta lett. De 2. és 3. helyezettek is örültek ajándékainknak. A csomagukban óra, hűtőmágnes, képeslap foglalt helyet a kiadványok mellett.
Legnagyobb örömünkre – talán Szeged közelsége miatt is – rengetegen ismerték térségünket, nevezetességeinket, s pozitívan fogadták fejlesztéseinket!
A város közelsége miatt is bízunk a szegedi látogatószám növekedésében, melyre utalásokat több ízben is hallhattunk a két nap alatt.”
Ardainé Tóth Anikó
TDM menedzser-asszisztens