Vagy szereti valaki a verseket, vagy nem. Szeretheti azért, mert ezt kapta otthonról, szeretheti abból a megfontolásból, hogy a hóna alatt egy verseskötettel jól lehet csajozni, szeretheti azért, mert kínos bevallani, hogy nem szereti. Van, aki próbálta megszeretni, de nem sikerült, mint ahogy jelen sorok írójának sem, de van, aki meg sem próbálta, ezért nem is szeretheti. Ha az utóbbiak közül valaki úgy gondolta, hogy adna egy esélyt a rímeknek, az a Cervinus Teátrum művészeinek tolmácsolásában kezdjen hozzá. Erre jó alkalom lett volna a péntek este, amikor Benkő Géza, Dósa Zsuzsa és Derzsi György Ölveczky Andrással és egy zongorával megtámogatva a magyar vers napja alkalmából meghirdetett Litera 10 szóban pályázat műveit olvasta fel a színház szervezte Versmaraton záróakkordjaként.
Vers és próza kategóriában két, ifjúsági és felnőtt korcsoportban lehetett nevezni. Ismét tíz szócsoportból lehetett választani mind vershez, mind prózához. Mindegyik csoport tíz-tíz szót tartalmazott. A verseknél kikötés volt még az, hogy kötött formájuk legyen, maximum 4 db négysoros, kötött ritmusú versszakból álljon, ill. ragaszkodtak a rímekhez. A prózánál 20 sorban volt meghatározva a limit.
Nehéz helyzetben volt a háromtagú zsűri, Tatai László, dr. Kutas Ferenc és dr. Molitorisz Pál. Mindannyian kitértek arra, hogy remek munkák érkeztek, sokkal több első helyezést, ill. ajándékot tudtak volna kiosztani, de sajnos a jók közül is ki kellett választani a legjobbakat. Érzékeltetésképp elmondták, hogy az egyik kategóriában, amibe kb. 70 pályamű érkezett, 40 jó, 20 nagyon jó, és 10 egészen kiváló közül kellett választani.
Az eredménye a következőképpen alakultak:
Ifjúsági próza kategória: 1. Pusztai Anna : Az álom, 2. Heltai Edit Fruzsina: A betörő, 3. Bondor Boglárka: A mindent látó fénykép
Ifjúsági vers kategória: 1. Csányi Eszter: A rest kapáló reménye, 2. Böszörményi Berill Nóra: Amit felelet helyett produkáltam, 3. Németh Zsófia: Péntek
Felnőtt próza kategória: 1. Kaposi Ildikó: Kettes vágány, 2. Kutasi Horváth Katalin: Radnótiráda, 3. Pigniczki Ágnes: Húsz perc pihenő
Felnőtt vers kategória: 1. Zentai Eta: A postás, 2. Némethi Lajos: Irma néni panasza a halasnál, 3. Császár József: Fohász
Szarvas Város Különdíját Jani János: Ej, mi a (tér)kő? című nagyon aktuális verse, a Digitális Kalamáris díját a Pipedon verses próza, kiemelt fődíjat Jani János: Ringató dallam című műve kapta.
A versenyre bárki bárhonnan benevezhetett, jöttek is versek az ország minden zugából. A díjátadóra így három környékbeli díjazott tudott eljönni, Bondor Boglárka Békésszentandrásról, Császár József Békésről és Jani János, aki szarvasi. Nekik a díjakat a zsűri, Babák Mihály polgármester, Földesi Zoltán és Hodálik Pál adta át.
A nap folyamán a Cervinus Teátrum előterében felállított kamaraszínpadon egymást váltották a felolvasók. A sort dr. Melis János, Szarvas város jegyzője nyitotta és Hodálik Pál alpolgármester zárta. Alpolgármesterünk vette a bátorságot és beleírt Villon “A haláltánc-ballada”-jának kedvenc költője, Faludy György-féle átiratába, amit a hallgatóknak meg kellett találni. A helyes megfejtők között Hodálik Pál személyes felajánlását, egy egyéves színházbérletet sorsoltak ki.
Búcsúzóul vissza a versmegszerettető terápiához. Első kezelés: Némethi Lajos: Irma néni panasza a halasnál Benkő Géza tolmácsolásában. Nem fog fájni.
A díjazott művek a galéria alatt olvashatók.
A díjazott versek:
Ifjúsági próza kategória 3. hely
Bondor Boglárka: A mindent látó fénykép
Egyszer volt, hol nem volt, vagyis hát volt, DE, mint tudjuk a mesék így kezdődnek… Szóval,
volt egyszer egy mindent látó fénykép (nem akármilyen). Ezen a fotón keresztül, ha akartuk,
láthattuk a kék óceánt, amint sok-sok delfin szeli a habokat, s ha úgy kívántuk, megmutatta a
korallok csendes világát. Te is látod? Nemo éppen neked integet!
De nini! Hiszen változott a kép! Most látom a… Mit is látok? Rengeteg álarcos embert.
Hiszen ez a velencei karnevál! Milyen szépek! Ez gyönyörű! Hogy mire jó egy ilyen mindent
látó fénykép!
Megint más a helyszín. Egy fürdőszoba, és a tükör előtt egy lány áll. Nézegeti magát. A
fiókból most egy kis smink került elő. Milyen kecsesen festi ki magát! De nem sokáig
nézegethetjük, mivel változott a kép.
Szerintem, egy kiállításon lehetünk. Szerintetek is? Milyen sok festmény van itt! A legszebb
ez a tavaszi kép. Ezen virágzó fák vannak, csiripelő madarak, és az állatkák is előbújtak.
Valaki más is a képeket nézegeti:
– Uram, higgye el, hogy én tudom ki festette! Ez a torz biztosan Picasso műve!
– Hölgyem, ez csak egy tükör…
Változik a kép… Egy rabló, közelebb kerültünk hozzá. A lelkét mutatja. Fekete, ám egy pici
fehér is van benne. Aki gonosz, annak sötétebb a lelke, minél jobb vagy, minél kedvesebb
vagy, annál szebb lelked. De hagyjuk ezt.
Hisz’ most ismét a múltban vagyunk! Eger várát figyelhetjük, ahogyan hősiesen küzdenek a
várfalak között!
Itt pedig valaki biciklizik! A vár eltűnt, már a múlté (szó szerint)! Ehelyett a bicikliző
szemébe… Jaj! Egy bogár repült bele!
Na, de vége, nincs tovább. Holnap úgyis végre péntek, és késő is van már. Meg hát (mint
tudjuk): Ha több sort írhattam volna, az én mesém is tovább tartott volna!
Ifjúsági próza kategória 2. hely
Heltai Edit Fruzsina: A betörő
Csend, nyugalom, semmittevés, relaxáció. Csak ezekre vágytam egy ilyen nehéz nap
után. A gimnáziumból hazafelé tekerve úgy döntöttem, hogy a strapabíró, már több
balesetet átvészelt kerékpárommal nekivágok az aluljáróba vezető lépcsőnek. Rossz
döntés volt. Természetesen a lépcsőn lefelé suhanva végül akkorát estem, hogy magasan
ívelt röppályámat több síugró is megirigyelhette volna. Miután összeszedtem magam, és
megnyugtattam a járókelőket, hogy a mutatványom és a leérkezésem minden mozzanatát
pont így terveztem, folytattam utamat kicsi, de barátságos otthonom felé. Körülöttem minden
idilli volt, a tavasztündér bizonyára nemrég merészkedett elő téli rejtekéből. Friss, zöld
hajtások, levelek, virágok, vidáman szálldosó fecskék és rigók jelezték, hogy merre járt
már. Hazaérve elégedetten elhelyezkedtem a kanapén, körülbelül olyan kecsesen, mint egy
vaddisznó a dagonyában. Éppen békésen eszegettem a fügelekváros kenyeremet, mikor
idegesítő zümmögés törte meg a csendet…Egy szúnyog szemtelenül berepült a házba a
kulcslyukon keresztül. Hihetetlen, hogy mire nem képes, csak azért, hogy megízlelhesse az
A-s vércsoportomat. Igazi betörő! Mégis ki engedte be ide?! Én biztos, hogy nem adtam rá
neki engedélyt. Mivel már így is úgy néztem ki a rajtam lévő közel ötven szúnyogcsípéstől,
mint a Pöttyös Túró Rudi csomagolása, úgy döntöttem, hogy eljött a bosszú ideje. Felkaptam
a közelemben lévő lyukasztót, és ennek segítségével a falon egy nem túl esztétikus látványt
nyújtó matricát készítettem a szegény kis rovarból. Azt hiszem, neki még nálam is rosszabb
napja volt. Hiába, az élet egy olyan körforgás, amelyet a legjobban egy kerekeskútban függő
vödör tudna megfogalmazni: egyszer fent, másszor lent.
Ifjúsági próza kategória 1. hely
Pusztai Anna: Az álom
-Újra az álom?-kérdezte az édesanyja, mikor Emma boldogan bepattant az ágyába.A kislány bólintott. Emma már régóta mindig ugyanazt álmodta. A lány szerint, a gyerekek, ha elalszanak, egy másik világba kerülnek át, ahol mindig csoda történik, minden tele van boldogsággal. De ezt csak a gyerekek élhetik át, a felnőttek éjszakánként egy szürke, gondokkal teli világba merülnek. Persze ezek csak Emma gondolatai voltak és egy szelíd kislány kitalációi igazán nem érdekelnek senkit. Az anya kilépett az ajtón, a lány pedig a szoba csöndjébe suttogta:
-Kezdődik- és lehunyta a szemét. Mikor újra kinyitotta, egy réten állt, a fűszálak között virágok illatoztak. Mellette a legszebb szarvas állt, akit a kislány életében látott. Az állat fejét hatalmas agancs díszítette.
-Üljünk le-a szarvas hangja úgy szólt akár egy dallam. Egy köves úton az erdőbe vezette a lányt, és leültette egy fa alá.
-Tessék akácméz- nyújtotta a csuprot Emmának.-Szomorú dolgot kell mondanom. A gyermekkorod egy rítus, az utolsó szakasza az életed felvezetésének. Kezdesz felnőni, ez pedig azt jelenti, hogy ide nem léphetsz be többet.Tehát el kell menned, és nem fogsz emlékezni erre a világra.A csillagok vigyázzanak rád.
Emma felpattant és átölelte a szarvas nyakát, majd becsukta a szemét, és elsötétült a világ. Mikor újra kinyitotta már reggel volt, édesanyja éppen ébreszteni akarta.
-Jól aludtál?-kérdezte- mi van a szarvasoddal?
-Milyen szarvas?- emelte fel a tekintetét Emma.
Ifjúsági vers kategória 3. hely
Németh Zsófia: Péntek
Péntek és süt a nap végre.
A híd lábánál áll,
türelmetlen, tarka bogár,
bámul a Rába olvadó tükrére.
Idilli fénykép: szobor
az emberóceánban;
a bőröndkarneválban
szeme egy arc után kotor.
Félrelökve a táskahadat
egy lelket keres.
Nyújtózó, lábujjhegyes
türelmetlenséggel katat.
Ott van! Most már ideér magától.
Nem lép felé; megvárja,
míg a fiú karjaiba zárja,
és tavasz lesz úgy igazából.
Ifjúsági vers kategória 2. hely
Böszörményi Berill Nóra: Amit felelet helyett produkáltam
E terem nekem börtön, verem,
bár a sok okosságot itt nyelem s nyerem,
óra végére elfárad a kezem,
s én joggal vagyok felháborodva ezen.
A paraszt csupán a mezőn kapál,
kezében sosem volt toll, csak kanál.
Ki új puskákat gyárt és régiket szanál
egyedül e világon én vagyok talán?
Tanárnőm, diktátor, engedjen ki szépen,
dogát se írjunk, csak egyszer az évben,
a házikat felejtsük el örökre kérem,
s ne tessék haragudni, hogy ez a véleményem.
De ha egyest mer adni eme feleletre,
kísérteni fogja a diákok szelleme,
s utoléri önt a halál,
mikor átkom magára talál.
Ifjúsági vers kategória 1. hely
Csányi Eszter: A rest kapáló reménye
Minden este imára kulcsolom kezem,
hogy messze kerüljön még a halál.
Ámbár tudom az egészségnek nagy verem,
aki reggeltől estig csak kapál.
Anyámmal, ó, régóta veszekszünk ezen,
de szavam üres fülekre talál.
Szerinte borzasztó, hogy kertünk gazt terem,
ezért lesz üres a merő kanál.
Minden nap remélem, ügyemnek megnyerem,
a végrehajtó csak gyomot szanál.
Felnőtt próza kategória 3. helyezett
Pigniczki Ágnes: Húsz perc pihenő
Tébolyult napom volt. Korán reggel horror ömlött a rádióból. Frontálisan ütköztek…,
gázmérgezés…, nem adta meg az elsőbbséget… Ez utóbbi figyelmetlenség engem is kis híján
az örök vadászmezőkre küldött, pedig én figyeltem, én vigyáztam.
Napközben kaptam még néhány megalázó „dicséretet”, felért egy alapos ledorongolással.
Fűszerezte a dolgot egy kegyetlen fejfájás, útfúró munkások által szolgáltatott zenei
aláfestéssel. Nem tudom hogy értem haza, csak arra emlékszem, félájultan zuhantam ágyba,
amúgy ruhástul, a szokásosnál jóval előbb. (Enyhén szólva.)
Az álom pihentető nyugalomba ringatott.
Kész csoda, de nyoma sincs benne a nappal átélt zaklatottságnak.
Akácméz illatú réten járok. Köröttem ezernyi virág ontja illatát. Arcom a Napba
fordítom, élvez(…ném) a békét, a nyugalmat, de az égen már csillagok pislognak, a távolból
csicsergő gyerekhang, vidám dallam kúszik a fülembe. Rémülten döbbenek rá, hogy
megtörtem a hazatérés elengedhetetlen ceremóniáját. Családunkban örök rítus az otthon
lévők és a hazaérkezők közt a szeretetölelés és az unokák által kikövetelt cuppanós puszi.
Így hát, hiába hívogat a szarvas az út végén, szemem a valóságra nyitom, és indulok a
gyerekekhez.
Jól érzem magam, a tébolyult világ messze tűnt, két kisfiú rohan ölelő karjaimba.
– Mama! Már legalább egy órája itthon vagy! Azt hittem, nem is akarsz átjönni hozzánk.
Az órámra nézek, húsz percet aludtam.
Felnőtt próza kategória 2. helyezett
Kutasi Horváth Katalin: Radnótiráda
Mi ez? A tárgyak összenézve Fannit dicsérik. Csöppje hull a méznek. Akácméz pereg?
Mindenesetre pont olyan édes, mint a csókok számban őrzött íze. De hirtelen keserűség üli
meg ajakam. Ja, a féligszítt cigaretta! Tompán csap rám a sötét. Nemsokára eljön tán a
felszabadító álom, melynek hullongó sötétje meg- megérint, s kiszakít a barakk
valóságából… Szabad szerettem volna lenni mindig! Még most, itt is érzem a rét illatát, ahol
vállig ér a fű, s hol zizegve bomlik bánatom. Megbékélek sorsommal. Nehéz, hisz virág
voltam, gyökér lettem. Nem, egyelőre nem a súlyos, sötét föld nehezedik felettem, csak az éj borul rám.
Valóságos csoda, mennyi mindent kibírok, ha Fannit magam mellé képzelem! Ha
felidézem, hogy vár szőkén a rőt sövény előtt! De ha felnézek az égre, a csillagok messzesége
csak még jobban kihangsúlyozza létem reménytelenségét, hitvesem távolságát. Mintha egy
dallam szökne át a szögesdróton. Hozzám vagy tőlem? Fanni ajkán formálódik egy szép
vallomás? Az ő szava szól át hozzám, vagy egy vers munkálódik bennem? A képzeletem
játszik velem? Az ihlet kacérkodik ékezetek nélkül? A Tajtékos ég alatt a Meredek út zengi
bánatát, mely időnként nyerítve hőköl? Bárcsak a béke méhe zöngne!
Lecsendesítem szívem, lassacskán én is elszenderülök, s egy furcsa rítus részesévé
válok. Egy szokatlan szertartás áldozata leszek, megtorpanó bika helyett egy hosszasan
üldözött szarvas. De ebben az alakban sem menekülök tovább. Igaz is, hova futhat a költő?
Hegy lettem volna, vagy növény, madár… A lepkét könnyű szél sodorja… Harsány német
parancsszó zökkent vissza az éberségbe, a férgek közt horkoló sorstársak világába. Nem segít
itt Sem emlék, sem varázslat.
Felnőtt próza kategória 1. helyezett
Kaposi Ildikó: Kettes vágány
– A Szarvas felé induló vonat a kettes vágányról indul, kérem, szálljanak fel a vonatra! – hangzott az érzelem nélküli, gépies hang a hangszóróból.
– Na, ez aztán totál szívás – nyögte magában a 20-as vágány közelében álló lány. Letette a
Book of the men’s mind című könyvet, amit a standnál nézegetett. Megragadta húzókocsija fogantyúját, és magas sarkú cipőjében elindult a kettes vágány felé, ami a pályaudvar túlsó végében volt. Hosszú haját hátravetette, és igyekezett úgy tenni, mintha nem törné a cipő a lábát. Bármennyire is utálta, hozzátartozott a image-hez, amit magáról igyekezett sugallni.
Fiatal, csinos, huszonéves lány, szív alakú táskájáról egy lego lány integet boldog mosollyal.
Egyszóval, öntudatos és trendi.
Lement az aluljáróba, hogy átmenjen a vágányok alatt, kikerülve a hajléktalanokat, a silány táskákat áruló asztalokat. Felcipelte a bőröndjét a lépcsőn, majd megállt egy pillanatra pihenni. Épp elcsípett egy mondatot, amit egy bájos öregember mondott a feleségének.
– Azt mondta, írjam be a google-ba, és akkor kihozza a torrenteket. Én meg bőszen bólogattam, hát persze kis unokám. De lehet, hogy dorrentet mondott…
A lány elnyomott egy félmosolyt, majd fájdalmas sóhajjal nekiindult a vonathoz vezető utolsó szakasznak, ami nagyjából 15 méter volt, de a cipő miatt egy kilométernek tűnt. Ha nem száll fel, akkor lekési a Cervinus Teátrum versmaratonját, és akkor fuccs a videó-beszámolónak, amit a média suliba kell készítenie.
Az utolsó pillanatban szállt fel a vonatra. Lehuppant egy ülésre, és lerúgta a cipőjét.
Szemben vele egy irtó helyes srác ült. A Book of women’s mind című könyvet olvasta…
Felnőtt vers kategória 3. helyezett
Császár József: FOHÁSZ
Lusta Pista imádkozik, add meg Istenem,
hogy a verem magától egyre mélyebb legyen,
hogy kezem és a kapa sose találkozzon,
ha terem majd a sok krumpli, kapál majd asszonyom.
Ha eladom a gumókat, az árát én nyerem,
ne csodálkozz kérlek ezen, kedves Istenem.
Legyen mindig tele tányér, mellette kanál,
megvénülök, rám talál, s szanál majd a halál.
Felnőtt vers kategória 2. helyezett
Némethi Lajos: Irma néni panasza a halasnál
Csóró lettem kérem, s bár szeretem a halat,
ritkán kerül elém egy finomabb falat.
Lazacra nem futja, tán egy viza kitel’
ez összegből, bár nyom a devizahitel:
online szívat a bank-pénztárgép keményen,
medvecsapda mélyén ül fáradt reményem,
kóválygok, mint lomha, rég elfásult jeti.
Lájk? arra sincs kedvem, uram, elhiheti…
A világ szimpla lett, számomra képletes:
dezoxiribonukleinsav? nekem csak déenes…
Konkvisztádor engem már régen nem hódít,
lepkevadász legyek, ha mégis elbódít
a rezsicsökkentés; azt mondják, hogy kamu…
Por leszek maholnap, s előbb-utóbb – hamu.
Felnőtt vers kategória 1. helyezett
Zentai Eta: A postás
Hajnalban kel a fürge postás
Amikor fütyül a rigó
A betörő most dől az ágyba
Kolbásszal tömve a frigó
A kerékpár halkan gurul
A szúnyog zsombékon szunyál
A kerekeskút zöld vizében
Ugrándozik egy béka pár
Levél a kézben, ajtó zárva
Kulcslyukra tapad a szeme
Az öreg rocker szobájában
Fület lyukasztó vad zene
Nevet és mérges most a postás
Már ott virít a matrica
Ajtóra nyalva kis füge
Ha kell a levél, majd gyere!
Szarvas Város Különdíja
Jani János: EJ, MI A (TÉR)KŐ?
Szarvas dédelgeti a térkő image-ét.
Utcai léptékű lett a lego.
Totál lenyomták a térhatás kilincsét,
Ajtaján beléphet a városi ego.
A patrióta gyors szívdobogást érez,
Mikor megjelennek a térkövetek,
A helyi média szól Pallas Athénéhez,
Facebookon kér tőle ötleteket.
Pár kilobite torrent, képes üzenet,
Pompázik a pazar útburkolat,
Keresd a google-ban, s gyújts tüzeket,
Hisz úttörők alkottak új dolgokat.
Száll a hírnév országszerte,
Turistahad nem apad.
Fürdenek majd kőtengerben,
Míg kő kövön nem marad.
Kiemelt Fődíj
Jani János: RINGATÓ DALLAM
Réti virágon színpadi légkör,
Méh lejti táncát a szirmok alatt.
Tavaszi dallam tör föl a mélyből,
A fagy foga immár fűbe harap.
Izzik a kaptár, csöppen akácméz,
Az álom is édes, cukros az éj.
Felvesz a Göncöl, jer, hogyha ráérsz,
Csillagok útján már sose félj!
Befogva vágtat két csodaszarvas,
Apró a glóbusz, fényes az út.
Az égi rítus, bármerre tartasz,
Vendégként fogad, ha úgy alakul.
Digitális Kalamáris Különdíja
Pálmai Tamás: Pipedon verses próza